Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már számos információ napvilágot látott arról, hogy a BMW háromhengeres motorokat fejleszt – amelyek elsőként a következő 1-es sorozatban tisztelhetünk -, ám eddig nem volt semmiféle hivatalos megerősítés ezzel kapcsolatban. A bajorok egyik illetékese viszont egy, a napokban tartott sajtótájékoztató keretén belül elmondta, hogy mérnökeik bizony egy háromhengeres, benzines motorcsaládot fejlesztenek, amelyeket első körben a MINI következő generációjában tisztelhetünk.

A jelenlegi 1,6 literes, négyhengeres szívó, illetve turbós egységeket ezeknek egy hengerrel kurtább változata fogja váltani, a méretcsökkenés viszont a modern technikának köszönhetően nem fog teljesítményveszteséggel járni: az 1,2-es, feltöltött „varrógép” a Cooperben 120, a Cooper S-ben pedig előreláthatólag 180 lóerő leadására lesz képes.

Az erőforrások technikája nagyban hasonlítani fog a jelenlegi, 210 lóerős JCW (John Cooper Works) változat 1,6-osához, és természetesen ahhoz hasonlóan közvetlen befecskendezéssel, valamint egy úgynevezett twin-scroll turbóval fog büszkélkedni. A jelenlegi információk szerint az 1,2-esek rendkívül takarékosak lesznek, átlagfogyasztásuk változattól függően 100 km-enként nagyjából öt liter környékén alakul majd.

A MINI és a MINI Clubman egyébként az októberben megrendezésre kerülő Párizsi autószalonra kap egy enyhe ráncfelvarrást is (a cikkben látható kémfotók is ezekről készültek), amelynek keretén belül néhány lóerővel, illetve newtonméterrel erősödnek motorjaik, amelyek nem mellesleg takarékosabbak és tisztábbak is lesznek.