
Bár a Volvo egyelőre nem kívánta kommentálni, ennek ellenére már jó ideje hallhatunk olyan pletykákat, miszerint egy teljesen új kabrió készülne a legutóbbi S60-as alapjaira. Valószínűtlennek tűnik, mivel a gyártó nemrég frissítette fel nyitható tetejű C70-es modelljét, ám ha belegondolunk, hogy az egy régebbi és kisebb platformot tekinthet magáénak, akkor már egyből más lesz a helyzet. A C70 második generációjának életútja 2006-ban indult, így az is elképzelhető, hogy a svédek már nyugdíjazásán törik a fejüket.

És bizony itt jöhetne szóba a nagyobb méretekkel rendelkező C60, mely sokkal inkább képviselné a sport kupé vonalat, mint elődje. A tágabb dimenzióknak köszönhetően használhatóbb lenne a négyüléses, és nem mellékesen kifinomultsága miatt akár még konkurenciát is jelenthetne az Audi A5-nek vagy a Mercedes-Benz E-osztály kupénak. Az illusztrációkon az látszik, hogy miként festene egy S60-hoz nagyon közel álló kabrió. Gondoljunk csak bele: kimondottan vonzó konstrukció lehetne egy nyitható tetejű, csalogató formavilágú, több mint 300 lóerős, turbós, sorhatos motorral szerelt svéd négykerekű…

