Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Alig, hogy hivatalos keretek között, végleges formájában bemutatkozott az októberi Párizsi Autószalonon a Lexus legújabb hibrid üdvöskéje, máris sportcsomagot „aggattak” a japánok a CT200h-ra.

Az újdonság már alapkivitelben is meglehetősen sportos megjelenéssel büszkélkedhet, ám az F-Sport kiegészítők még jobban kihangsúlyozzák a „zöld” kompakt dinamikáját: már a Lexus felpaprikázott modelljeire jellemző kék szín is hatásos, de az átszabott lökhárítók, küszöbök, illetve az új, sötét tónusú kerekek jól állnak a kocsinak.

A piaci startot követően nem sokkal rendelhető sportcsomag a beltérben is feldobja a hangulatot: perforált bőrkormányt, más szabású, jobb oldaltartású sportüléseket, divatosabb díszítő-betéteket és néhány egyéb apróságot kap a CT200h F-Sport – na meg természetesen az F-Sport logók sem maradnak el.

A köntös alatt viszont (sajnos?) érintetlen technikával találkozhatunk: a Toyota Priusból örökölt hibridrendszer - ha F-Sport, ha nem – összességében 136 lóerőnyi teljesítmény leadására képes, ami elég ugyan az autó kellemes mozgatásához, ám a sportosabb ambíciók kielégítéséhez biztosan kevés – cserébe viszont legalább álló helyzetben gyors a CT200h. De dolgot nagyon tud a kis Lexus: spórolni; átlagfogyasztása ugyanis a gyártó szerint alig 4 liter benzin 100 kilométerenként…