Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Bugatti az idei Genfi Autószalonon mutatta be a nagyközönségnek legújabb különlegességét, a 16C Galibier névre keresztelt tanulmányt. A jelenlegi Bugatti tulajdonosok egy kis csoportja azonban már tavaly szeptemberben megcsodálhatta a kuriózumnak számító Galibiert. A jövőben azonban jóval nagyobb eséllyel találkozhatunk a modellel, ugyanis a legfrissebb hírek szerint a négyajtós Bugatti gyártásba kerül. Az említett modell egy ötajtós kupé, csakúgy, mint a Porsche Panamera, vagy a britek büszkesége, az Aston Martin Rapide. A 16C legmarkánsabb külső vonásait a LED-es fényszórók, a nyolc végből álló kipufogórendszer és az osztott hátsó ablakok adják. A belső eleganciájára sem lehet panasz, hiszen az utastér olyan elemekből építkezik, mint például az akár négy személy számára helyet biztosító különleges, extra komfortos ülések, a „lebegő” középkonzol, vagy a Parmigiani Fleurier által szállított óra. Jóformán kijelenthetjük, hogy az autóban több a finom anyagból készült részlet és a művészi jelleg, mintha egy neki megfelelő nagyságú, véletlenszerű helyet választanánk ki - mondjuk akár a párizsi Louvre-ban…

A négykerekű motorházába egy nyolcliteres, tizenhat hengeres, W16-os, kétlépcsős kompresszorral lélegeztetett erőforrást helyeztek el a mérnökök, melynek teljesítménye a feltöltés mértékétől függően 800 (588 kW) és 1000 (735 kW) lóerő között variálható. Az órát a Parmigiani Fleurier gyártjaA jármű brutális erejének aszfaltra történő átviteléről a gyártó Veyronból ismert, hétsebességes, duplakuplungos automataváltója helyett kényelmesebb, nyolcfokozatú bolygóműves automata, és összkerékhajtás gondoskodik; a száguldásnak pedig az óriási, karbon-kerámia tárcsákkal operáló fékrendszer vethet véget. A gyártó a Galibiert meglehetősen magasra pozícionálja: a világ legexkluzívabb, legelegánsabb és legerősebb ötajtós autójának járó kinevezést szeretnék vele elérni. A dicső cím megszerzésére 2013-ban lesz lehetősége annak a 300 modellnek, amelyet a 900 ezer fontos (270 millió forintos) alapár fejében átvehetnek majd leendő tulajdonosaik.