Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A vezeték nélküli töltés nem új keletű találmány, hiszen a General Motors egyik jelentős beszállítója, a Delphi már az elektromos autók és plug-in hibridek ilyen jellegű ’tankolásával’ is kísérletezett. Ám úgy tűnik, hogy a vállalatóriás kezdetben mégsem nekik szavaz bizalmat, hanem abba a Powermat nevű cégbe fektet mintegy ötmillió dollárt (kicsivel több mint egymilliárd forintot), mely a közelmúltban sorozatgyártásban alkalmazható technológiájával hívta fel magára a figyelmet a 2011 első napjaiban megrendezett elektronikai berendezéseket felvonultató világkiállításon.

A kábel-dzsungel nem csak az autóban rémálomNapjainkban személyes elektronikai berendezéseink kábelrengetege időnként megőrjít minket, s idővel azzal sem vagyunk tisztában, hogy melyik vezeték melyik "szerkezethez" is tartozik. Ezen a problémán kíván segíteni az a technológia, mely utazás közben ’wireless’ módon, azaz vezeték nélkül töltené fel például telefonunk, vagy iPodunk akkumulátorát. Sajnálatos módon a hordozható készüléket így is autónk középkonzoljának megfelelő helyére kell helyezzük, azaz a rendszer mégsem érzékeli, hogy a zsebünkben lévő berendezésnek szüksége van-e töltésre - így csak a kábel csatlakoztatásának mozzanatát spórolják meg nekünk a gyáriak. A fentiek tükrében a Chevrolet Voltban debütáló megoldás úttörő jellege megkérdőjelezhető, de mindenképp az első lépés életünk megkönnyítéséhez.

Egyszerűen a 'szőnyegre' helyezzük a készüléket

Képzeljünk el egy ’szőnyeget’, vagy ha úgy tetszik, ’polcot’, melynek felületén az elektromágneses mező koncentrációjával megoldható szinte bármelyik (Apple vagy BlackBerry gyártmányú) mobiltelefon töltése, amennyiben ráhelyezzük azt. A rendszer érzékeli a berendezés kapcsolódását és megkezdődik az átvitel, mely a töltés végeztével automatikusan befejeződik. Természetes módon ez idő alatt a Bluetoot-on keresztül felállt kapcsolat él, azaz szabadon kezdeményezhetünk hívást, vagy hallgathatunk zenét a jármű szórakoztató berendezésén keresztül, miközben készülékünk mégsem merül le; sőt, újult erőre kap.

Köztudott, hogy a 'kékfogas' (Bluetooth-os) kapcsolat különösképp megterheli az akkumulátort, így sok esetben hiába rendelkezünk kihangosító rendszerrel, mégsem használjuk azt. E szempontból a fenti megoldás dicséretes, ám meglepő módon bármilyen járműbe utólag is beszerelhető, a tengerentúlon nagyságrendileg 25-30 ezer forintos áron. Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy a rendszer mikor érkezik meg az öreg kontinensre...

A megoldás sorozatgyártásban a Voltban jelenik meg először