A Mercedes-Benzre kifejezetten jellemző, hogy egy-egy ráncfelvarrás során szinte alig észrevehetően nyúl hozzá autóihoz, és nincs ez másként a GLE-vel sem, amelynek normál és Coupé verzióját is frissítették a csillagosok. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne újult volna meg fontos pontokon az autó, csak nem a megjelenésben kell keresni az újdonságokat – hanem például a motorpalettán.
A külsőről felesleges is lenne hosszan diskurálni, de azért nézzük a fontosabb pontokat: a hűtőmaszk rácsozása és a fényszórók nappali menetfényei segítenek felismerni a frissített modellt, de van néhány új króm elem is, illetve a hátsó fénytestek grafikáját is átszabták kissé. Az utastérben ugyancsak nincs komoly változás, de azért kaptunk egy új kormánykereket, krómkeretes légbefúvókat és egy korábban csak a Maxbach modellekhez elérhető díszbetétet is.
A Mercedes nem viszi túlzásba, de talán nincs is rá szükség - galéria
Technológiai fronton is vannak újdonságok, mint az Off-Road Engineering csomag, amely extra védelmet biztosít az alváz számára, és ha a légrugózást is megrendeljük, 30 milliméterrel nagyobb hasmagasságot is kapunk. Van egy off-road üzemmód is, amely mindenféle terep-, dőlés- és kormányszöget meg tud jeleníteni, sőt még a kerekek előtti területet is képes elénk varázsolni a képernyőre. Az utánfutós útvonaltervező is friss funkció, és ahogy a neve is mutatja, a navigáció annak tudatában tervezi az útvonalat, hogy egy méretes utánfutót húz maga után az autó – egyébként az utánfutóval való tolatáshoz is van egy asszisztens.
Új funkciók és friss betétek - galéria
A hajtáslánckínálat legnagyobb újdonsága a GLE 400 e 4MATIC névre hallgató konnektoros hibrid verzió, amely egy 252 lóerős, kétliteres négyhengeres turbós benzines és egy 136 lóerős elektromotor párosából hoz ki 381 lóerőt, míg a csúcsnyomatéka 600 Nm. A méretes, 31,2 kWh-s akkumulátor a gyáriak szerint vegyes üzemben akár 92-105 kilométeres tisztán elektromos hatótávot is biztosíthat, ami rendszeres töltés mellett sokak számára jelentheti azt, hogy szinte kizárólag elektromosan közlekedik.
Van még egy konnektoros hibrid verzió a GLE 350 de képében, amely villanyos frontos ugyanazt nyújtja, mint benzines testvére, de a kétliteres dízel „csak” 197 lóerőt dob be a közösbe, így az összteljesítmény 333 lóerő, ám a csúcsnyomaték 750 Nm.
Benzines változatokból a plug-in verzión kívül csak a 381 lovas 450 4MATIC van háromliteres motorral, míg dízelfronton a 300 d 4MATIC kínál kétliteres motorból 269 lóerőt, a 450 d pedig háromliteres egységből 367 tagú ménest – mindegyik egységben van egy 48 Voltos lágy hibrid rendszer is, ami időlegesen 20 lóerővel tudja megtámogatni a hajtást, miközben hatékonyabb működést ígér.
Az AMG modellek is frissültek - galéria
Az AMG verziók is megkapták a frissítést, ami az új fényszórók mellett az egyedi AMG logót is magában foglalja a motorháztetőn. Ami a teljesítményt illeti az 53-as maradt 435 lovas, a 63 S pedig 512 tagú ménest kínál, és ugyanúgy ott a 48 Voltos hibrid, amely a sportváltozatok esetében 22 lóerőt kínál pluszban. A 63 S-t hajtó négyliteres, duplaturbós V8-as egyébként nem változott műszakilag, ám az 53-as háromliteres, sorhatos egysége nagyobb turbót kapott, aminek köszönhetően a nyomaték 560 Nm-re nőtt. A gyengébbik változat egyébként 5, az erősebbik pedig 3,9 másodperc alatt képes 0-ról 100-ra katapultálni.
Az új konnektoros hibrid a legnagyobb újdonság - galéria
Az AMG kivitelek alapfelszereltsége is bőségesebb lett, és ahogy az elején említettem, a normál és a Coupé változatok is ugyanazokat a módosításokat kapták meg minden fronton. Ami az árakat illeti, egyelőre nincsenek konkrét számok, de ne legyen kétségeink afelől, hogy drágább lesz a frissített kivitel.

