Hazánk fia, a Mercedes-Benz CLA máris modellciklusának feléhez érkezett, ami csak egy dolgot jelenthet: a németek bemutatták a frissített verziót. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy köszönhetően a csillagosok jövőbeli nagy tisztogatásának – amely számos kompakt modellt érinteni fog – a CLA Shooting Brake utolsó iterációját köszönthetjük.

Ahogyan az lenni szokott, a gyáriak csak visszafogottan nyúltak hozzá az típushoz. Az immár alapáron járó fejlett LED fényszórók friss grafikát kaptak, a lökhárítókat és a hűtőrácsot finoman módosították és átrajzolták a hátsó diffúzort is. Talán túlzás lenne azt állítani, hogy szembetűnők a módosítások, de az is igaz, hogy azért első ránézésre érzékelhető a különbség. Természetesen új keréktárcsák és két új szín is csatlakozott a kínálathoz – utóbbiak közül az egyik kizárólag a CLA-hoz elérhető a csillagosok teljes kínálatában.

A hátsó fényszóró is frissült - galéria

Az utastér sem maradt érintetlen: immár alapból 7 és 10,25 colos méretben magasodik elénk a legfrissebb MBUX multimédiás rendszert futtató digitális műszeregység-érintőképernyő páros. Felárért persze a műszeregység is megkaphatja a nagyobb 10,25 colos megjelenítőt. A komfortülések is alapárasak lettek. A vezetéstámogató asszisztensek is továbbfejlődtek, még intuitívabb működést biztosítva.

A hajtásláncok sem maradtak érintetlenek: immár a beszálló négyhengeres egységek is 48 Voltos hibrid rendszerrel vannak felszerelve, és alapáron jár hozzájuk a 7 vagy 8 fokozatú duplakuplungos automata váltó. A CLA 180 136, a 200 163, a 220 190, a 250 pedig 224 lóerőt kínál, míg dízelfronton a 180d 116, a 200d 150, a 220d pedig 190 lóerőt állít csatasorba. A konnektoros hibrid verzió is frissült, méghozzá erősebb elektromotorral, így a 250e jelölésű plug-in kivitelek immár 218 lóerős összteljesítményt nyújtanak.

Modernebb megoldásokat és bőségesebb alapfelszereltséget kapott - galéria

Az AMG modellek is megkapták a frissítést, ráadásul a 35-ös verzió 48 Voltos hibrid rendszerrel is gyarapodott, habár az összteljesítményük nem változott. A CLA 35 tehát 306, a 45 S pedig 421 lóerőt kínál. A frissítés természetesen magába foglalta a megújult fényszórókat és a finoman átszabott hűtőrácsokat is, de az AMG kivitelekénél talán kevésbé szembetűnő a megújulás – igaz, immár a 35-ös kivitel is az AMG-féle Panamericana hűtőráccsal készül, és mindkét verzió megkapta az egyedi AMG emblémát is a motorháztetőn.