Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nemrégiben már beszámoltunk róla, hogy a Mercedes-Benz szörnyetegének, a G63 AMG 6x6-nak érkezik a kisebb, ám legkevésbé sem visszafogottabb négykerekű változata is, méghozzá a G 500 4x42 képében. Azóta a németek néhány új információt, valamint rengeteg képet és egy videót is megosztottak a nagyközönséggel.

Semmi nem állhat az útjába - galériaA rikító színben pompázó legendás terepest már többször is lencsevégre kapták álcázva, azonban a gyáriak most leleplezték le teljes valójában az autót. A G 500 4x42 a csillagosok igazi szörnyetegének, a G63 AMG 6x6-nak a kistestvére, mely azonban nem kapta meg a gyártó sportrészlegének erőforrását, így be kell érnie „csupán” 422 lóerővel, mely így is 35-tel több, mint amennyit a normál G 500-as 5,5 literes V8-asa tud.

Az újdonság tehát nem kapja meg a rangos AMG jelzést, ám így is biztosak vagyunk benne, hogy kellő erő lakozik benne ahhoz, hogy 6x6-os testvérénél jóval könnyebb súlyával gond nélkül megbirkózzon, és így semmi ne állítsa meg terepen. Ehhez többek között a nagytestvérhez hasonló óriási, 45 centis hasmagasság, 1 méteres gázlómélység, 18 colos keréktárcsákon feszülő off-road abroncsok – vagy éppen 22 colos felniken feszülő 325/55-ös méretű gumik – és terepes kiegészítők is hozzájárulnak.

Kevesen fogják erre használni - galériaMindezek ellenére belül valódi luxusautó a 4x42, így például a legdrágább, designo névre keresztelt csomag is jár hozzá, ami azt jelenti, hogy szinte mindenfelé csak bőrrel bevont elemekkel találkozhatunk, de gyönyörű kontrasztvarrásokat is kapunk. Az autó külsejével ez érdekes ellentétet mutat, hiszen a G 500 valódi rendeltetéséhez nem igazán illik a luxus környezet, noha nagy valószínűséggel csak a vásárlók kisebb része fogja valóban off-road körülmények között próbára tenni az autót.

A G 500 4x42 egyébként először csak koncepcióként lép színre, azonban 6x6-hoz hasonlóan a későbbiekben talán belőle is köszönthetünk majd egy kisebb sorozatgyártású szériát, ami akár a gyáriak ígérete szerint hamarosan új generációba lépő G-osztály hattyúdala is lehet.