
A fotósok első alkalommal kapták lencsevégre az egyelőre még álcázott Jaguar XF jövő évi frissített szériájának első példányait.
A britek tesztelés alatt álló üdvöskéje -, ami mellesleg a BMW 5-ös szériájának és a Mercedes E-osztálynak is riválisa – radikális változásokon ugyan nem megy át, de látható, hogy frissül az orr-rész, így módosulnak a fényszórók, valamint a hűtőrács is méretesebb lesz. Várhatóan a hátsó traktus is különbözik majd a mostani széria példányainak farától: úgy tűnik, hogy a lámpák és a lökhárító vonalait is újraálmodják a mérnökök.

Az XF jelenlegi motorpalettája feltehetőleg egy 2,2 literes, négyhengeres dízelmotorral bővül, mely a Ford/PSA fejlesztése, és amit például jelenleg a Land Rover Freelanderből is ismerhetünk. A gázolajos egység körülbelül 200 lóerős teljesítményt biztosít majd az autó sofőrjének; a motor továbbá a ZF-től származó nyolcsebességes automataváltóhoz kapcsolódik majd.
A frissített Jaguar XF hivatalos bemutatkozásának időpontjáról egyelőre pontosat nem tudunk mondani, ám mindenképpen említésre méltó, hogy kicsit később a szedán verzió mellett egy kombi változatról is lekerülhet majd a lepel.

Középső kép: Autoblog
