A Koenigsegg egészen hihetetlen utat járt be, hiszen azon kevés gyártó közé tartozik, amelyeknek nem csak sikerült megszilárdítani a helyüket az autóiparban, hanem képesek voltak kiemelkedni a tömegből. Mindezt lenyűgöző modelljeik mellett elképesztő saját fejlesztésű technológiáiknak is köszönhetik: a svédek bizony nem más, nagyobb márkáktól vásárolják a műszaki alapokat, hanem maguk fejlesztik, és gyakorlatilag minden modelljük rejt valami igazi világújdonságot. A növekedésükre pedig kiváló példaként szolgálnak a most bemutatott tervek, melyek új gyáregységüket mutatják be.

Már képeken is eszméletlen az, amit a Koenigsegg létre fog hozni az Angelholmban található üzemüknél. A tavaly átadott második, 11 ezer négyzetméteres gyáregységet egészen 30 ezer négyzetméterig bővítik, és a Gemera számára készülő teljesen új gyártósor mellett a vásárlókra is gondoltak, hiszen lesz bemutatóterem, értékesítési pont, rendezvényterem, ügyfélváró és irodák is. Természetesen az alkalmazottak száma is bővül: 100 mérnököt és 150 gyártásban résztvevő munkatársat szeretnének felvenni, amivel összesen 800 főre bővülhet a csapat.

30 ezer négyzetméterre bővül az üzem területe - galéria

Ha mindez még nem lenne elég, a Gemera új üzeme mellett egy házi versenypályát is szeretnének kialakítani, ahol a vásárlók tesztelhetik majd autójukat, de egy egészen egyedülálló élményközpont is szerepel a tervekben. A formákat egyébként a régi svéd gyárak harmonikaszerű felépítése ihlette, és természetesen kapcsolódik majd a már meglévő irodaépülethez is az új egység.

Autóik kiválóságát tükrözi majd a gyáregység is - galéria

„Visszatekintve a 27 évvel ezelőtti megalapításra, hihetetlen belegondolni, hogy micsoda utat jártunk be azóta. Növekedésünk egy igazi mérföldkő a múltunkat és a jövőnket tekintve, amelyben továbbra is készen állunk a határokat feszegető mobilitási megoldások kifejlesztésére és kézzel készülő hiperautóink gyártására” – mondta Christian von Koenigsegg, a márka alapítója és vezetője.