
A MINI újabb modellvariáns megjelentetésével igyekszik egyre szélesebb vásárlóközönségre szert tenni. Először inkább sportosabb típusokkal gazdagodott a kínálat, míg mára már akár a családosok, akár az enyhe terepezési képességekkel megáldott szabadidő autóra vágyók találnak igényeiknek megfelelő darabot a kínálatban. A puhatolózás persze nem ér véget, ezért a Moke személyében ismét egy tetszetős tanulmányt áll módunkban bemutatni Önöknek.
A típus korábban is része volt a MINI kínálatának, és 30 éven keresztül gyártották, míg 1993-ban le nem álltak a termeléssel. Eredetileg könnyű katonai használatra tervezték az autót, de a szörfösök és egyéb sporttevékenységet űzők hamar felismerték a benne rejlő lehetőségeket, ezért széles körben elterjedt a civil vásárlók körében is. Maga a ’Moke’ szó az angol szlengben a majomra utal, ezzel is jelezve, hogy járművünk buggy-szerű kialakításával szinte akárhová képes eljutni.

Az új Monk a Countryman platformjára épült a hagyományok megőrzésével, azaz továbbra is egy szellős, nyitott tetejű autó marad - a napfényt szerető fiatalos felhasználók - illetve főleg a szörfösök - számára. A praktikumot növelendő az utastér vízhatlan, lehetővé téve a "száraz-nedves használatot" a vízi és egyéb sportokat űzők számára.

Sorozatgyártás esetén a típus a tengerentúlon a Jeep Wrangler ellenfele lehet, noha az amerikai modell egy keményebb, merevebb terepjáró, míg a Moke egy gazdaságosabban üzemeltethető és ügyesebben variálható típus elsősorban a fiatalok számára, ami ugyan szerényebben alkalmazható nehéz körülmények között, de minden bizonnyal mosolyt varázsol majd tulajdonosai arcára. A képeket elnézve a Beachcomber tanulmányra épülő autó igen kívánatos darabja lehet a MINI kínálatának, noha Közép-Európában valószínűleg nehezebb lesz gazdára találnia, mint mondjuk a napsütötte Kaliforniában...

