Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A szerencsések a kaliforniai Pebble Beachen már láthatták, a többség azonban csak a most következő hétvégén tekintheti meg Párizsban a Ferrari SA APERTA névre keresztelt különlegességét, mely limitált példányszámban megépített, nyitott tetős változata az olaszok 599-es modelljének.

Az 599 roadster nem lesz túl gyakori jelenség az utakon, hiszen mindössze 80 műremek látja majd meg a napvilágot. Az autók száma azért lett ennyi, mert a Ferrari tisztelete és megbecsülése jeléül építi a négykerekűeket a neves formatervező és egyben régóta Ferrari-partner Pininfarina cég alapításának 80. évfordulójára.

A modellek nevében az SA jelölés egyébként Sergio és Andrea Pininfarina keresztnevének két kezdőbetűje. Az olasz gyártó állítása szerint egyébként a tetőt csak igazán rossz időben érdemes magunk fölé applikálni; feltehetőleg a művelet időigényessége, illetve a karosszéria jó szélvédettsége miatt.

Az SA APERTA mellesleg abban is különbözik szériagyártású rokonától, hogy lejjebb ül nála, valamint szélvédőjének a kasztnival bezárt szöge is kisebb számmal jellemezhető. A Ferrari szerint az autót úgy sikerült kellő mértékben megerősíteni, hogy azt nyugodtan lehet tető nélkül is használni, de a súlybéli gyarapodás mértéke elhanyagolható.

A nyitott 599-et hatliteres, V12 egység készteti örömteli dinamizmusra, az autó ugyanis pontosan 670 lóerős teljesítménnyel bír, akárcsak az elképesztő 599 GTO, az 599XX utcai változata.

A 80 példány áráról egyelőre biztos információk nincsenek a birtokunkban, de egy nem hivatalos Ferrari forrás szerint közel 140 millió forintnak devizát fizetnek majd a leendő tulajdonosok, ám még mielőtt valaki heves telefonálgatásba kezdene, hogy idő előtt felbontja vagyonának banki lekötését, elmondjuk, hogy már mind a 80 álomautó elkelt, így sajnos marad a mindent a szemnek, semmit a kéznek…