A Skoda hivatalosan is megerősítette, hogy a Genfi Autószalonra elhozza a Fabiának és a Roomsternek a frissítését, a kiállítás után pedig rögtön meg is lehet rendelni az autókat a márkakereskedésekben. A három modell (Fabia, Fabia kombi és Roomster) leginkább technikai frissítésen esett át, de azért a karosszériákat is átszabták kissé a tervezők.
Az igazán lényeges változások a motorháztető alatt történtek, hiszen öt új erőforrás is megjelent a kínálatban: a jól sikerült 1,2 literes turbós TSI rögtön két teljesítményváltozatban kapható az 1,6-os common rail rendszerű TDI-vel egyetemben, az 1,2 TDI pedig szintén új vendég. Előbbinek 85 lóerős változata az eddigi 86 lovas 1,4-es benzinest váltja le, míg ugyanennek a 105 lóerővel büszkélkedő testvére az ezzel megegyező teljesítményű 1,6-ost küldi nyugdíjba. Dízelfronton a 75 lóerős 1,2 TDI a 70 lovas háromhengeres 1,4 TDI-t helyettesíti, míg a kis varrógépnek 80 lóerős változatát már a nagyobbik, 1,6 literes 90 lóerős TDI-vel cserélik le a gyáriak. Az eddigi csúcsdízel teljesítménye 105 lóerő marad, ám a régi 1,9-es PD rendszerű egységet az új 1,6-os pótolja. A jól ismert háromhengeres, 1,2 literes benzinmotornak mind a 60, mind pedig a 70 lovas változata marad a kínálatban.
A modellek kínálatában ezen kívül először jelenik meg a konszern jól ismert hétsebességes, dupla kuplungos automataváltója, mely az 1,2 TSI, valamint az 1,6 TDI motorokkal lesz párosítható. Az autók a technikai újdonságokon kívül új lökhárítókat, módosított hűtőrácsot, valamint átalakított formájú ködlámpát kaptak, és ahogy az frissítéskor szokás, az alukerekek, illetve az elérhető színárnyalatok skálája is bővült. A jövőben mindkét típus összes változata teljesíti az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási normát.
Felfrissül a Skoda Fabia és a Roomster – 5 új motor érkezik
- Részletek
- Írta: Vajda János
Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

