Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Úgy tűnik, hogy a sok „különleges” Zonda-kiadás mellett nem ül ölbe tett kézzel Pagani mester, ugyanis már jövőre le szeretné rántani a leplet az új generációról.

A szuperautó C9-es verziója radikális változtatásokat hoz majd a tavaszi Genfi Autószalonra: a motor, a váltó és a gyártási folyamat is különbözni fog az eddig megszokottaktól. Előbbi esetében a turbófeltöltés jelenti a legnagyobb újdonságot, melynek alkalmazására a márka történelmében először kerül sor. A C9 erejének forrása a hatliteres, V12-es két turbóval lélegeztetett Mercedes AMG motor lesz, amely az első példányokban körülbelül 700 lóerőt és 1000 Nm nyomatékot présel ki magából. A kövérebb erőtartalékok mellett alacsonyabb fogyasztásra és tisztább üzemre számíthatunk: az Euro 5-ös normákat gond nélkül megugró motor állítólag kiemelkedően keveset fogyaszt majd – hogy mennyit, az még kérdéses.

A hatalmas nyomatékot nem a Mercedesekből ismerős ötgangos automata közvetíti majd a hátsó kerekekhez, hanem Pagani „saját” hétsebességes, szekvenciális váltóműve, amely a brit X-trac váltókészítő műhelytől érkezik. A Zonda Cinque modellen is használt karbon-titánium anyagok a C9-en is visszaköszönnek majd, így annak üres tömege megáll majd 1230 kilogrammban, amely szenzációs érték (gondoljanak bele: egy Porsche 911 GT3 RS ennél közel másfél mázsával nehezebb).

Mivel ezt a modellt már az Egyesült Államokban is forgalmazza majd az olasz gyártó, ezért a gyártásra komoly hangsúlyt lesz érdemes fektetni. Előzetes felmérések szerint a negyedmilliárd forintos ár ellenére évi 40 darabra lesz igény, mely kereslet kielégítése érdekében a gyárat valószínűleg át kell majd helyezni. További információkat valószínűleg a Genfi Autószalon hajrájában, február végén kapunk.