
Nemrég még a Toyota vég nélküli visszahívási kampányától volt hangos a sajtó, most azonban egy európai prémium márka is hasonló attrakcióra kényszerül. A BMW az akció keretein belül 350.000 járművet szeretne viszontlátni márkaszervizeiben. Az autók nagy része – közel 200.000 példány – Észak-Amerikában szolgál, a maradék pedig Európában, és az Egyesült Királyság területein.
És hogy pontosan mely típusok tulajdonosainak kell terven kívüli szervizbe vinni autóját? A 2002. és 2010. között gyártott V8 vagy V12 erőforrásokkal szerelt 5-ös, 6-os, valamint 7-es szériák esetében, de némely 2003. és 2010. között készült Rolls-Royce Phantomnál is fennállhat a hibajelenség.

A probléma igen egyszerű: a fékrendszerben, vagyis annak egy bizonyos pontján kialakulhat szivárgás, minek következtében nyomáscsökkenés történhet a fékrásegítőben, sőt, akár a teljes rásegítés eltűnhet.
Ennek hatására ugyan lényegesen nagyobb pedálerővel megállítható marad az autó az üzemi fékrendszer segítségével, de sokakat annyira meglephet a jelenség, hogy a késői, vagy a nem megfelelő emberi reakciók miatt abszolút balesetveszélyesnek titulálható a dolog.

A BMW egyik sajtósa elmondta, hogy már minden érintett jármű tulajdonosát értesítették a problémáról és megkérték őket, hogy mielőbb keressék fel a legközelebbi márkaszervizt a hiba orvoslásának céljából. Aki viszont egy esetleges értesítés hiánya ellenére azt tapasztalja, hogy a rásegítés mértéke csökken, haladéktalanul vigye szerelőműhelybe BMW-jét.
A történethez egyébként hozzátartozik, hogy a jelenség eddig még semmilyen balesetet és sérülést nem okozott - de azért jobb félni, mint megijedni...
