
A Renault csoport, azon belül is a Dacia mindig is az elérhető árú modellekre összpontosított, ami az elektromos autók világában is érvényes törekvés. Ennek hozományaként született meg nemrégiben a Spring, amely ugyan szerény teljesítményű és kis akkuval rendelkező, belül is spórolós autóként lépett a piacra, ám ezzel párhuzamos árcédulája is barátságosabb. Ezúttal egy új csúcsváltozattal, és ezen belül egy kis erősödéssel igyekszik a gyártó vonzóbbá tenni az elektromos autók világába belépőt kínáló modellt.
A Brüsszeli Autószalonon leleplezett, Extreme nevet viselő felszereltségi szintről van tehát szó, amely az extrákon túl teljesítményben is többet tud szerényebben felszerelt testvéreinél. Persze így sem lesz extrém a kis villanyos Dacia, mindenesetre a növekmény jól jön az alapból harmatos villanymotorral szerelt típusnak.
A színes betéttel dobják fel a külsőt és a belsőt
A Dacia az “Electric 65” motor formájában 65 lóerős villanymotort épít a csúcsmodellbe, amely bizony 20 lóerővel tud többet a 45 lovas alapváltozatnál. Így már valóban értékelhető és vélhetően jelentőségteljes az erősödés. Az új erőforráshoz új hajtóművet is társít a Dacia, ami a jobb gyorsulást, kellemesebb mindennapi használhatóságot hivatott biztosítani.
A körítés nem változik, az akkumulátor ugyanúgy 26,8 kWh kapacitású lítium-ion telep – mindez a WLTP ciklusa szerint 220 km megtételére elegendő, míg városban 305 km-re is eljuthat az autó az erősebb motor esetében. A gyengébb erőforrással szerelt változat vegyesben ennél 5 kilométerrel többet tud, ám érdekes módon az erősebb kivitel városban papíron 10 kilométerrel többet tud.
A 20 lóerő plusz mellett egyéb változás nincs
Külső tekintetében új formai elem nincs, cserébe kaptunk új színt a “Slate Blue” fantázianevű árnyalat személyében, amelyhez réz színű kontrasztot alkalmazott a gyártó a tetősínek, tükörházak, keréktárcsák, feliratok és emblémák esetében. Odabenn ugyanez a szín dobja fel az utasteret. A csúcsváltozat esetében széria a 7 colos infotainment rendszer, a tolatókamera és az elektromos tükörállítás a kötelező és alapvető extrák mellett.
A 2021-es piacra lépés óta mintegy 100.000 példány kelt el, ami egészen jó szám. Noha villanyautót jobbára második járműnek vesznek a családok, a Dacia szerint az képes az utazások 90%-át lefedni. A beérkezett adatok alapján az átlagos Spring tulaj 19 km-t autózik naponta 26 km/h átlagtempó mellett, ami egyértelműen a városi alkalmazásra utal. Az esetek 75%-ában otthon töltik autójukat a Spring tulajok, átlagosan 3,5 órás töltési idővel.
