A modellfrissítéssel a Toyota Land Cruiser pont azt kapta, amire szüksége volt: a jövőben egy erősebb 2,8 literes dízelmotorral lesz elérhető. A 204 lóerős egység mellett okosabb multimédiás és asszisztens rendszerek rázzák fel az immár fekete külső elemeket is tartalmazó Black csomaggal is elérhető terepest.

A világ több mint 190 országában kapható Land Cruisert szinte mindenütt az egyik legkeményebb és legmegbízhatóbb terepjáróként ismerik. A felfrissített, 2020-as Land Cruiser még inkább rászolgál erre a megbecsülésre: 2,8 literes dízelmotorja most még erősebb lett, és az autóban megjelent a Stop & Start technológia; a multimédia-rendszer és az aktív biztonsági technológiákat egységbe fogó Toyota Safety System modernebb lett, és a kínálatban megjelenik a különleges stíluselemeket kínáló Black Pack csomag is.

A jól bevált, 2,8 literes, négyhengeres, DOHC 16 szelepes, közös nyomócsöves motornak mind a teljesítménye, mind a forgatónyomatéka magasabb lett. Az egység legnagyobb teljesítménye 27 lóerővel nőtt, így a motor 204 lóerőt teljesít 3000-3400 1/perc fordulatszámon, a legnagyobb forgatónyomaték pedig 50 Nm-rel, azaz 500 Nm-re gyarapodott, ami már az 1600-2800 1/perc fordulatszám-tartományban rendelkezésre áll. A hatfokozatú automata sebességváltóval felszerelt Land Cruiser végsebessége 175 km/óra, és az autó 9,9 másodperc alatt gyorsul 0-100 km/órás tempóra, ami 3 másodperces javulást jelent az eddigi értékhez képest. Ugyanakkor a Stop & Start technológia alkalmazásával sikerült csökkenteni az átlagos üzemanyag-fogyasztást 0,7 literrel, 7,0 l/100 km-re.

Ráfért a tempófokozás

A központi rendszer erősebb szoftvert és gyorsabban reagáló képernyőt, multi-touch kijelzőt és személyre szabható nyitóképernyőt kapott, és az egység immár kompatibilis az Apple CarPlay® és az Android Auto™ rendszerekkel is. A multimédia ezen felül one-box keresést, kapcsolt szolgáltatásokat és over-the-air térképfrissítést is kínál. A kapcsolt szolgáltatások közt olyan tételek szerepelnek, mint a valós idejű, intenet-alapú közlekedési jelentések, a Google online keresés, vagy éppen a sebességmérő kamerákról, parkolóhelyekről, üzemanyagárakról és időjárásról szóló információk – persze országfüggő elérhetőséggel.

Sokkal okosabb központi rendszer Apple CarPlay támogatással

A Land Cruiserben megjelennek a második generációs Toyota Safety Sense aktív biztonsági technológiái is, például a gyalogosokat éjjel-nappal, a kerékpárosokat pedig nappali fénynél felismerő ütközést megelőző biztonsági rendszer (PCS) vagy az intelligens adaptív sebességtartó automatika. Az új, opcionális ‘Black Pack’ többek közt teljesen sötétített krómozású hűtőrácsot és hátsó díszlécet kínál, valamint fekete ködfényszóró-foglalatokat, külső tükörburkolatokat, ajtódíszléceket, valamint áttetsző hátsó lámpabúrát. Az utastér látványos eleme az egyedi fekete középkonzol és kardánalagút.

Erősebb, biztonságosabb és látványosabb lett

A friss típus hazai forgalmazása az év vége felé kezdődhet, így a pontos árakról is akkor kapunk információt, de nem lövünk nagyon mellé, ha emelkedéssel számolunk. Ennek megfelelően az árak 17,5 és 25 millió forint között alakulnak majd a felszereltség függvényében.