A Ferrari F8 Tributo bemutatkozása után abszolút számítani lehetett a nyitott változat megérkezésére, amelyet maga a gyártó is bejelentett az idei évre. Most, a Frankfurti Autószalon végső hajrájában virtuálisan már lekerült a lepel a nyitott Spider változatról, amely elődjénél könnyebb és erősebb is egyben.
A 488 Spider utódja minden tekintetben hű marad fix tetős társához, leszámítva persze az elektromosan nyitható keménytetőt, amelynek egy átalakított hátsó traktus kínál helyett. A nyitás és a zárás művelete egyébként 14 másodpercig tart és egészen 45 km/h-ig kivitelezhető. Az új generáció ráadásul nagyon is ígéretes alapokkal rendelkezik: elődjénél merevebb, miközben 20 kilogrammal könnyebb, ráadásul 10 százalékkal jobb a légellenállása is. A fogyókúrában egyébként a 488 Challenge versenyautóból érkező könnyített szívótraktus és a korábbinál 9,7 kilogrammal könnyebb Inconel leömlők is segítenek, a kapott eredmény pedig különösen annak fényében lenyűgöző, hogy az új előírások miatt részecskeszűrőt is kapott a típus.
Már az alapképességek terén jócskán felülmúlja elődjét - galéria
A bő 1,4 tonnás Spider teljesítmény tekintetében is nagyot lép előre: a 3,9 literes V8-as turbómotor 720 lóerőt és 770 Nm nyomatékot szolgáltat – a 488-hoz képest ez 50 lóerő és 10 Nm plusz. A nyitott F8 esetében 2,9 másodperces gyakorlat a 0-100 (megfelelő tapadás esetén, persze), de a 0-200 is figyelemreméltó adat a maga 8,2 másodpercével (ez fél másodperces javulás az elődhöz képest). A jobb légellenállás a végsebességen kristálytisztán látszik: 325 helyett 340 km/h-val is száguldozhatnak majd a tulajdonosok.
Akár 340 km/h-val is utazhatunk itt - galéria
Ezzel nincs vége a nyitható tetejű új Ferrari modellek premierjének, hamarosan ugyanis lehull a lepel a V12-es 812 Superfast Spider verziójáról is.

