
Lefelé is bővülhet a MINI palettája, a szabadidős hangulatot árasztó Countryman után ugyanis kétszemélyes városi törpeautó lehet a márka újdonsága.
A Smart Fortwo (és a Toyota iQ) riválisának szánt modell a BMW Megacity projektjének kiegészítéseképpen készülhet, hagyományos technológiát és moduláris mechanikus alkatrészeket használva a fejlesztési költségek alacsonyan tartása érdekében. A legnagyobb kérdés ugyanis a szegmensben a profitábilitás, mivel a vásárlók a kis autóért alacsony összeget hajlandóak fizetni, ez viszont a fejlesztési költségek lefedésére gyakran nem elég. Ám most, hogy a BMW hivatalosan döntött a háromhengeres motorok és az új gyártási technológiák alkalmazása mellett, a korábbinál jóval költséghatékonyabban lehet új törpemodellt létrehozni.
Egy belső forrás szerint egyelőre semmi sem eldöntött, és a fejesek rábólintása után is még legalább 12 hónapot kell várni a tanulmányra is. Pedig nagyon érdekes lenne, hogy a MINI milyen koncepciót használ az újdonság felépítésére, például, hogy harcba száll-e a Toyotával a négyüléses törpeautók piacán, vagy éppen hogy a far-, vagy az orrmotorban látja-e a nagyobb lehetőséget.
Történjen bárhogy is, konkurensek nélküli aratásról nem álmodhat a gyártó, ugyanis a Smart már bejelentette, hogy a Fortwo következő generációját a Renault-val közösen fejleszti, és az a francia márka neve alatt is megjelenik majd.
A legutóbbi igazán mini MINI tanulmány egyébként a képünkön is látható Spiritual volt 1997-ből, három évvel az után, hogy a BMW átvette a Rover csoportot. A három-, és ötajtós modellek 800 köbcentiméteres, háromhengeres farmotorral készültek.
