
A Porschénál igen büszkék lehetnek a jelenlegi kínálatban (már nem) kapható legerősebb utcai gépükre, ugyanis az élelmes 911 rajongók kiürítették az 500 darabból álló raktárkészletet. A stuttgarti gyár csupán félezer példányt gyártott a 620 lóerős, limitált kiadású sportautóból, melyet augusztus 25-én, a Moszkvai Autószalonon tett bemutatása óta eltelt alig 2 hónap alatt kapkodtak el a 72 millió forintos (hazai) ár ellenére is.
Gyorsasága mellett rendkívül igényes isHogy miért volt ilyen nagy a vásárlók lelkesedése? A válasz egyszerű: 7 perc 18 másodperc a legendás Nordschleifén. A 620 lóerős csúcsteljesítmény 1370 kg-nyi tömeghez társul, mely 90 lóerővel nagyobb erőt és 70 kg fogyást jelent a „hétköznapi” GT2-höz képest. A képlet 2,21 kg/lóerő arányt ad ki, ez a kategóriában a legmagasabb érték. A teljesítményt az ismert boxer elrendezésű hathengeres erőmű szolgáltatja, 3,6 literes lökettérfogatának feltöltéséről két turbó gondoskodik. A motor karakterisztikája rendkívül kellemes, a bődületes, 700 Nm-es maximális nyomaték már 2250-es percenkénti fordulatszámnál rendelkezésre áll és egészen 5500-as fordulatig kitart, ahonnan enyhe lankadást mutat a nyomatékgörbe. A menetteljesítmény bár önmagáért beszél, a 3,5 másodperces 100-as sprint és a 320 km/h-s csúcssebesség is figyelemre méltó adatok, ráadásul a 300 km/h-s tempó eléréséhez mindösszesen 28,9 másodpercet kér a GT2 RS.
Porsche és az Autó Pult
Az Autó Pult csapatának egy része ráadásul abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a hét elején a Hungaroringre kilátogatva körözhettek a Porsche Driving School 911 Turbóival, az osztályfőnök, és egyben a nedves aszfaltcsíkon körről körre gyorsuló kocsisor felvezetője pedig a legendás Walter Röhrl volt, aki egy 911 GT2 RS pedáljait koptatta bőszen. Bővebben itt olvashatnak a „ringen” szerzett Porschés tapasztalatokról.
A markáns menetdinamika mellett külön érdekesség, hogy a GT2-höz képest a növelt teljesítmény ellenére is 5 %-os fogyasztáscsökkenéssel számolhatunk, normál körülmények között 11,9 litert gurít le a torkán 100 km megtétele alatt, ez 284 g/km-es CO2 emissziót jelent.

De hagyjuk is káros molekulák számolgatását. Megjelenésben is a GT2 felett áll az RS, látványosak a széles körűen használt karbon elemek, melyek matt fekete színben tündökölnek. Szelesebbek a kerekek is, a 19 colos könnyűfém tárcsákra húzott gumik elöl 245, hátul 325 milliméter szélességben kapaszkodnak az aszfaltba. A szintén szénszálas anyagból készült első és hátsó légterelőkkel még tovább javult az aerodinamika, de el is kél a növelt leszorítóerő egy ilyen autóban.

Természetesen a beltér is utcai versenyautóhoz méltó kiegészítőket kapott, a becsövezett utascella, a karbon vázra épülő sportülések, a fekete műszerfal még jobban erősítik a GT2 RS hangulatosságát. Persze az anyagok emellett is igényesek maradnak, példának okáért a váltó- és a kézifékszoknya is alcantara borítást kapott.
A képlet egyszerű. Egy GT2 RS egyszerűen kellEzek ismeretében azt mondom, nem is csoda, hogy a lelkes Porsche rajongók hamar magukhoz ragadták pénztárcájukat és nagy igyekezettel a szalonba sietve egy GT2 RS-sel töltötték meg a „bevásárlókocsit”. De abban is biztos vagyok, hogy nagyon jó vételt csináltak ezzel, hiszen amellett, hogy egy rendkívül gyors mérnöki műremek egy példányát tudhatják garázsukban ezentúl, egy darabka legendát is vásároltak ezzel, amire mindig büszkék lehetnek.
