
Igaz ugyan, hogy a rendkívül mozgalmas Genfi Autószalon március 14-én már bezárta kapuit, ám annyi újdonságot tartogatott, hogy még szinte hetekig lehetne írni róla. Többek között a svájci kiállításon mutatta be az indiai Tata a világ legolcsóbb szériagyártású autójának, a Nanónak elektromos változatát.

A villanymotorral hajtott Nano utastere testvéréhez hasonlóan négy személy befogadására képes, külső méretei pedig változatlanok maradtak, sőt, tojásformájához sem igazán nyúltak a tervezők. A teljesen elektromos, hálózatról is tölthető Nano EV hatótávolsága a gyár állítása szerint eléri a 160 kilométert, ami városi, illetve elővárosi közlekedésre bőven elég lehet egy átlagos felhasználó számára, hosszú távú autónak pedig általában nem ezt a modellt választják az emberek; különben is, szinte bárhol fel lehet tölteni a fejlett lítium-polimeres akkumulátorokat.
Az autó mellesleg tíz másodpercen belül képes teljesíteni a „hatvanas” sprintet – tehát azért messze nem egy versenygép -, további technikai információkat azonban nem adott meg a gyártó, úgyhogy a teljesítmény is tabu; legalábbis egyelőre.

Az elektromos hajtáslánc alapját a már korábban bemutatott Tata Indica Vista EV adta, mely 2010 végétől már néhány európai országban megvásárolható lesz. Az Indica hatótávolsága mellesleg 200 kilométer környékén van, menetteljesítményei pedig nagyjából megegyeznek az elektro-Nanóéval.
Arról még nincsenek információk, hogy az indiai villanymotoros „minimodellt” bevezeti-e a gyártó az öreg kontinensre, annyit viszont elmondtak az illetékesek, hogy a „hagyományos”, benzinmotoros Nano forgalmazása néhány éven belül Európát is eléri, az autótól pedig komoly sikereket várnak.

