Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Július 31-re érdemes egy kis szabadidőt félretenni, ugyanis ekkor Magyarország egyetlen Atomjának vezetőüléséből lehet megtapasztalni a Ferrari Enzóval birokra kelő gyorsulást, amely a kevesebb, mint 500 kilós autóban még inkább beindítja az adrenalin-termelést.

A kis brit manufaktúra élménycsomagját feltehetően senkinek sem kell már bemutatni, elvégre mi is akkora sokkot kaptunk tőle, hogy – kis túlzással – nem mertünk újra a közelébe menni, hogy leforgassuk videónk második részét. Azért a helyzet persze nem ilyen vészes, sőt valójában – ha visszafogjuk magunkat – viszonylag baráti az Ariel Atom vezethetősége, élményben pedig felejthetetlen pillanatokat kapunk tőle.

Most bárki megtapasztalhatja ezt testközelből, csupán 9900 forint, egy kis szabadidő, és némi gyorsaság kell, hogy az 50 főre limitált keretbe időben beférjünk. Ha mindez megvan, már készíthetjük is magunkat, hogy a kiskunlacházi repülőtér aszfaltján először 100, majd 200 és végül a 300 lóerő nyújtotta élménnyel megbirkózzunk.

Ennyi pénzért még útiköltséggel együtt is maximálisan megéri egy kör, érdemes kihasználni. További információkat ITT találnak.