A wolfsburgi autógyártó-óriás a mai nap folyamán tette hivatalossá Golf-bázisú kupé-kabriójának, az EOS-nak frissített változatát. Már lehetett sejteni, hogy valami mozgolódás készül a típus körül – főleg, hogy nemrégiben még a magyarországi forgalmazó is kivette a Volkswagen autó konfigurátorából a modellt -, de eddig semmilyen felhajtás nem volt a keménytetős kabrió körül.
Az EOS is megkapta a VW egyen-márkaarculatátEbből kiindulva nem nehéz kitalálni, hogy mélyreható változtatásokra nem kell számítanunk: mindössze egy finomabb ráncfelvarrást eszközöltek a gyáriak az immár négy éve piacon lévő típuson. Az autó eddigi kissé bamba, de kedves és karakteres tekintete a jövőben beleolvad a márka egyen-arculatába; ennek megfelelően átalakulnak a lökhárítók és a hűtőrács, az első fényszórók formája pedig a Touaregéhez, az új Passatéhoz, a Touranéhoz és a Sharanéhoz igazodik - és természetesen az oly divatos nappali LED-fénysor sem maradhat el.
Ezen kívül kissé átszabott farrész, új szín-, és kerékkínálat jellemzi a megújult EOS-t, amely elődjével nagyjából megegyező áron kelleti magát a jövő év első hónapjától kezdve.
Az utastérben még apróbb változások történtek: az anyagok a gyáriak szerint igényesebbek lettek (bár azokkal eddig sem volt baj), de a formák alapvetően nem változtak. Új a klímakonzol, a műszerek és a műszerek közötti kis kijelző, de bővült a kárpitok és a díszítőbetétek kínálata is.
Maradt tehát az EOS olyan, amilyen volt, de ezzel nincs is baj, hiszen eddig is a kategória egyik legkorrektebb képviselőjével volt dolgunk személyében.
Négy motor hajthatja, 122-től egészen 211 lóerőigA motorkínálat egyébként négy tagot számlál. Az EOS-klubba való belépőt a jól ismert, közvetlen befecskendezéses, 1,4 literes erőforrás turbós változata jelenti 122 lóerővel (200 Nm), míg a következő szinten ugyanezen motornak kompresszoros-turbós, 160 lovas (240 Nm) verziója áll. A csúcsbenzines a 211 lóerős (280 Nm), kétliteres négyhengeres, amely egyenesen a Golf VI GTI-ből érkezik. Dízelfronton mindössze a kétliteres, 140 lóerős egység (320 Nm) árválkodik. A két kétlitereshez a mindegyik kivitel esetében szériában járó hatsebességes kézi váltó mellé ugyan ennyi fokozattal bíró duplakuplungos automata szerkezetet is lehet majd kérni.
A 122 lóerős alapbenzineshez és a gázolajoshoz enyhe felárért pedig rendelhető lesz egyébként a Volkswagen BlueMotion névre keresztelt takarékossági programja is, amelynek leglényegesebb eleme a start-stop rendszer.
Az EOS frissített verziója alig egy hónap múlva, a Los Angeles-i Autószalonon fog bemutatkozni, és rövid időn belül hazánkban is rendelhető lesz az újdonság.

.jpg)


.jpg)
.jpg)