
A Volvo célja az idén megjelenő, 2. generációs S60-nal nem más, minthogy az autó modellpalettájuknak legkelendőbb darabja legyen, megismételve ezzel elődjének sikerét, melyből az elmúlt tíz év során világszerte hozzávetőlegesen egymillió példány talált gazdára. Peter Horbury, a Volvo formatervező részlegének igazgatója elmondta, hogy ezúttal majdnem teljesen szabad kezet kaptak mind a külső, mind a belső kinézet megálmodása során. Így sikerült megalkotniuk egy olyan kivételes megjelenésű autót, mely amellett, hogy sokkal radikálisabb formavilágot képvisel, még több tipikus svéd jelleget egyesít magában. A gyártó nagyravágyó terveit hűen tükrözi az is, hogy az idei évben nem kevesebb, mint 90.000 darabot szeretnének értékesíteni az új S60-ból. Itt azonban nem állnak meg, mivel a jövőben még ezt a számot is túl szeretnék szárnyalni, azaz konkrétan a 110.000 darabos álomhatár a cél. Az előző széria sokéves életútja során ugyanis ennyi volt az egy évre jutó eladások rekord értéke.
Elmondásuk szerint rengeteg munkát fektettek az alváz és a felfüggesztés fejlesztésében, hogy az autó méltó legyen azon kijelentésükre, miszerint a 2010-ben megjelenő S60 a legdinamikusabb autó, melyet eddig gyártottak. A svédek újdonsága mellesleg a Ford Mondeo padlólemezére épül, melyen természetesen végeztek a mérnökök jó néhány S60-specifikus átalakítást. A modell rögtön két változatban, pontosabban kétféle hangolással lesz rendelhető, ezek a Dynamic és a Comfort csomagok. Míg előbbi csak Európában képezi az alapot, addig az USA-ban és Ázsiában Comfort csomaggal kínálják majd a négykerekűt. Természetesen opcióként mindenhol megoldható a másik beállítás is. Az előző S60-ashoz képest javul a kormányzás, és a mérnökök sokat változtattak a felfüggesztéseken is, hogy az autó határozottabb és keményebb legyen, ezáltal nagyobb vezetési élményt nyújthasson. Emellett nagy hangsúlyt fektettek a belső kiképzés megálmodói az elődmodell egyik legnagyobb hiányosságának, a rendkívül szűkös hátsó láb-, valamint fejtérnek bővítésére, így a bennfentesek állítása szerint az új modell már valóban egy teljes értékű családi autó kellemes méretű utas-, és csomagtérrel (bár az erőteljesen lejtő tetővonalból kiindulva nem nehéz megjósolni, hogy a hátsó fejtér a jövőben sem lesz elegendő égimeszelők számára). A jó variálhatóságért többek között az osztva dönthető hátsó üléstámlák, valamint a vízszintesre billenthető első (utasoldali) üléstámla felel; utóbbinak köszönhetően hosszabb tárgyak szállítása sem okozhat majd problémát a leendő kuncsaftoknak.
A göteborgi székhelyű vállalat legújabb büszkesége valamikor az év közepétől lesz rendelhető, a nagyközönség számára pedig a márciusi Genfi Autószalonon mutatkozik be teljes pompájában. Az autó eleinte négy motorral lesz megvásárolható, melyek közül kettő benzines (egy kétliteres turbós négyhengeres, mely 203 lóerőt és 320 Newtonméter maximális forgatónyomatékot teljesít; és a csúcsmotor, ami szintén turbós, de ez már háromliteres, sorhatos, 304 lóerős maximális teljesítménnyel és 440 Nm-nyi nyomatékkal) és két dízel erőforrás (ezek mind öthengeresek; a kétliteres 163, valamint a 2,4 literes 205 lóerős egységek). A svédek csak a gyártás első évében valamikor, egyelőre határozatlan időpontban tervezik még három benzinmotor hadrendbe állítását, melyek mind négyhengeresek, 150 és 180 (1,6 literes), illetve 240 lóerős (2,0 literes) teljesítménnyel. A T6 nevet viselő csúcsmodell alapáron összkerékhajtással, illetve hatfokozatú automataváltóval érkezik; a százas sprintet így 6,5 másodperc alatt abszolválja, végsebességét pedig elektronika korlátozza 250 km/h-ban. A 203 lovas benzines hasonló adatai 7,7 másodperc és 235 km/óra (7,9 liter/100 km-es átlagfogyasztás mellett), a kétliteres dízelé 7,8 szekundum és 220 km/óra, míg a 205 lóerős, kétturbós D5-ös dízelé 7,8 másodperc, valamint 235 km/óra. Szó van egy takarékos dízel erőforrás megjelenéséről is, melyet a svédek csak 2011-ben készülnek piacra dobni. Ennek 1,6 literes lökettérfogata 115 lóerőt állít csatasorba, mellyel akár 4,3 literes üzemanyag-fogyasztás is elérhető lehet.
Ami további lényegesebb újdonságot jelent, az a Volvo által kifejlesztett, a gyalogosok védelmét szolgáló rendszer. Lényege, hogy a program vészfékezésre készteti az autót, amennyiben járókelővel történő ütközés lehetőségét érzékeli; a gyáriak szerint 35 km/óra alatt gyakorlatilag elkerüli az ütközést, és természetesen az említett sebességhatár felett is lényegesen csökkenti a „becsapódási” sebességet, megnövelve a gyalogos esélyeit. A fejlesztés mellesleg fontos szerepet játszhat majd a frontális ütközések elkerülésénél is. Horbury úr mindehhez azt is hozzátette, hogy az új S60 képviseli a Volvo arculat modernizálásának sikeres elkészültét. Szerinte az elkövetkező évek folyamán egy különösen fontos lépés következhet a márka életében, mégpedig az, hogy ha minden jól alakul, akkor a mostani 1 %-os világpiaci részesedésüket megnövelhetik autóik szélesebb körben való ismertté tételével.

