
A BMW bejelentette, hogy nyugdíjba küldte E60-as kódjelű, negyedik generációs M5 modelljét, hogy aztán egy év múlva az ötödik felvonásban újraéleszthesse a legendát.
Az M5 legutóbbi szériája már öt éve van jelen a piacon, ám a modell már 26 esztendős múltra tekint vissza. Ezalatt az idő alatt a negyedik generáció volt a legsikeresebb mind közül, hiszen pontosan 20.548 példányt tudott a bajor gyártó értékesíteni bivalyerős négykerekűjéből (szedán és kombi karosszériával). A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a piac sokkal jobban tiszteli a szedán verziót; a bajoroknak az M5 kombiból mindössze 1.025 példányt kellett gyártaniuk, bár az is igaz, hogy utóbbi változatnak életútja is jóval rövidebb volt. A gyáriak szerint viszont a rövidesen érkező legújabb generációból nem is lesz Touring változat.

A leköszönő M5 egyébként egy ötliteres, V10-es szívómotorral volt szerelve, melynek 507 lóerős teljesítménye 4,7 másodperc alatt repítette az autót álló helyzetből 100 km/órás sebességre. Az F10-es kódjelű ötödik generáció várhatóan a 2011-es Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be hivatalosan, és természetesen csak ezután indulhat értékesítése. Motorházában egy 4,4 literes, V8-as duplaturbós egység duruzsol majd, amelynek közel 600 lóerős teljesítménye ismét korszakalkotónak ígérkezik.

