Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már régóta tudjuk, miben mesterkednek a Fiastyúk jegye alatt dolgozó japán mérnökök: egy igazán sportos kétajtós kupén, mely a Subaruhoz mérten egyedülállóan hátsókerékhajtással csábít majd. A 2+2 üléses kupét a Toyotával fejlesztik közösen, de úgy látszik, a Subarunál egy kicsit le vannak maradva a munkával vagy csak nagyon titkolóznak, hiszen egyrészt a Toyota már dátumokat és árakat is közölt jó ideje, a Subaru háza tájáról viszont alig érkezik információ a fejlesztés státuszát illetően.

Az FT-86-ossal közösen készülő kupé alapját a Legacy megkurtított platformja adta, de a fejlesztési költségek megoszlásával még így is jól jár a Subaru. Ha már a négykerékhajtás hibádzik, azért a motorháztető alatt hamisítatlan Subaru jellegzetességgel találkozunk, a hajtásról ugyanis egy kétliteres boxermotor gondoskodik majd.

A jelen állapotban 150 lóerő leadására képes egység persze nem marad meg ilyen formában, a kupéba szerelve már új hengerfej, módosított vezérműtengely és új dugattyúk segítségével legalább 200 lóerőt fog produkálni. Bár biztosat még nem tudunk, a 100-as sprint mutatványához, ha minden igaz, 7 másodperc alatti időre lesz szüksége, a végsebesség tekintetében pedig körül-belül 230 km/h-ra lehet számítani. Persze nem elégszünk meg ennyivel, a Genesis Coupéról minden tudván már a Subarutól is elvárunk egy 300 lóerő feletti verziót is.

A japánok a futómű, a fékek és a kormányzás hangolásánál a legközvetlenebb vezetési élmény elérését célozzák meg, ezt szolgálja a gyártótól szokatlan hátsókerékhajtási rendszer, és a virgoncabb viselkedésért még a duplakuplungos váltót is beáldozták a könnyebb, hatsebességes manuális szerkezetért.

A külső megítélése persze szubjektív, de ahogy az előzetes számítógépes képeken látható, a Subarunál mindent megtetettek, hogy az Impreza Coupé a lehető legdögösebben tetszelegjen; látványos a két kipufogó által határolt diffúzor, emellett a jelenleg divatos LED-es nappali menetfények is ott csillognak a méretes légbeömlő körül.

Bár amint említettem, a Subaru jóval kevesebb hírt közölt, mint a testvérmodellt fejlesztő Toyota, várhatóan mégis egyszerre gurulnak majd a szalonokba, nagyjából 2012 elején, és az alapmodellt az előzetes számítások szerint nagyjából 9-10 millió forintért vihetjük haza, habár a Toyota ennél alacsonyabb induló összeget ígért…