.jpg)
A legfrissebb kémfotók tanulsága szerint dízelmotor kerül a MINI Cooper S motorháztetője alá, sőt már az sem titok, hogy melyik erőforrást kapja az SD megjelölést birtokló modell.
A választás a már ismert 1,6 literes öngyulladósra esett, ám alapos áthangolást követően 142 lóerőt csikartak ki belőle a mérnökök. Bár ez a teljesítmény a kövér nyomatékkal karöltve bőven elegendő lesz az üresen 1,1 tonnás autó mozgatásához, nekünk mégis több érvünk is van arra, hogy miért érdemes kitartani a benzines, turbós, 184 lóerős erőforrás mellett.
.jpg)
A nagyobb teljesítmény és a pörgősség mellett a nagyobb dinamizmus a hagyományos S verzió ismertető jele, ugyanis az öngyulladós erőforrás jóval nagyobb tömeget jelent a MINI orrában, melynek révén jóval inkább alulkormányozottsági hajlamot mutat majd a modell. Ráadásul a Cooper SD jóval drágább is lesz benzines társánál, igaz ugyanazon kiegészítőket kapja meg, miközben átlagos vegyes fogyasztása sem lesz több 4,5 liternél 100 kilométeren – igaz, ezen a téren az S sem panaszkodhat a maga 5,8 literes értékével.
Minden egyéb fennmaradó kérdésre 2011-ben, a modell érkezésekor, kaphatunk választ, addig pedig a 112 lóerős Cooper D marad minden idők legerősebb dízel MINI-je.

Képek: Worldcarfans
