Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Már sokszor hallottuk, hogy a Mazda új, fejlesztésben lévő Sky motorcsaládja eddig nem látott hatékonyságot fog felmutatni, ám a hírek szerint az Euro5-ös károsanyag-kibocsátási norma miatt nyugdíjazott Renesis Wankel utódja is meglepő dolgokra lesz képes.

Nem újdonság, hogy a 21. századi reinkarnációjában év motorjának választott erőforrás utódját gőzerővel fejlesztik – hiszen a 16X névre keresztelt 1,6 literes verziót már két éve is láthattuk a Genfi Autószalonon. Azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán, és a megváltás elmaradt. A történetbe új szeleket Seita Kanai, a Mazda kutatási és fejlesztési részlegének vezetője hozott, aki múlt heti nyilatkozatában elárulta, hogy a projekt közeledik a végső stádiumához.

Hogy ez konkrétan mit jelent, arról csak találgatások vannak. A tisztulás és takarékosodás központi témája mellé a közvetlen üzemanyag-befecskendezés témája, 300 lóerő körüli teljesítmény és a turbós feltöltés visszatérése is betársult, de nehéz megjósolni, hogy ebből mi és milyen formában válik valóra. Egy biztos, mi örülnénk, ha a forgótárcsás, Le Mans győztes technológia túlélné az új évtized megpróbáltatásait is, és tovább színesítené a piacot. Még ha nem is érné meg egy új RX-modell kifejlesztése, az erőforrás szerintünk remekül illene a jelenleg épp tesztautóparkunkban vendégeskedő MX-5 motorterébe is (az összehasonlító teszt pénteken érkezik).