Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem, kedves olvasó, nem írtuk el a címet. A szóban forgó négykerekű Super Sport névre hallgat, és kimondottan limitált kiadású. A brit gyártó ugyanis szövetkezett a Star Elektric Cars France nevű vállalattal, így együtt alkották meg a középmotoros aszfaltszaggatót. A szuperautó dinamikájáról egy 5,4 literes, duplaturbós V8-as egység gondoskodik, mely 964 lóerős maximális teljesítményt biztosít a sofőrnek. A brutális erő egy hatsebességes kézi váltón keresztül jut el a kerekekhez, a rendszerben pedig helyet kapott egy Torsen differenciál is. Kérésre azonban F1-es váltófülekkel is választhatunk a sebességi fokozatok között.

A méregdrága Aston Martin karosszériája szénszálas anyagból készül, mindegyik példány balkormányos lesz, a kerámia fékeket vagy a Brembo vagy az AP szállítja, az ajtók pedig felfelé nyílnak. A belső rejt magában Alcantara borítást, szénszálas anyagokat és Recaro üléseket, valamint iPot csatlakozóval ellátott navigációs rendszert is. A Super Sport mindössze nyolc példányban készül, és mindegyik másik színben, de ezt a vásárlók választhatják meg. A nem mindennapi jármű 2.160.000.000 forintba kerül átszámítva, de mivel Aston Martinról van szó, ezért bizonyára nem marad majd egy sem a gyártó raktárában a szuperautóból.