Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az EuroNCAP tegnap közzétett legfrissebb törésteszt-elemzéseit végigbogarászva a kínai Landwind CV9 alig kétcsillagos eredményén egyáltalán nem lepődtünk meg, a Jaguar közép-felsőkategóriás limuzinjának, a közel öt méter hosszú XF-nek produktumán viszont annál inkább.

 

A vadmacska ugyanis az EuroNCAP tesztjén egyáltalán nem villantotta ki a foga fehérjét: az ötből „mindössze” négy csillagot szerzett, és a prémium ellenlábasokkal összehasonlítva a legkevesebb pontot szerezte meg, többek között a frontális ütközésnél, illetve az oszloptesztnél ugyanis akadtak hiányosságai a brit modellnek. Előbbi esetben az utascella teljesen merev maradt és a gyűrődő zóna, illetve a légzsákok is korrektül dolgoztak, ám műszerfal kemény alsó része bemozdult kissé, és közepesen erős ütést mért mind a sofőr, mind pedig az utas oldalán ülő bábuk combjaira és térdeire. Ezen kívül a sofőr mellkasát is nagyobb terhelés érte az elvártnál.

De nem akkora, mint az oszloptesztnél: valamilyen oknál fogva a vezető mellkasa még nagyobb, egészen komoly terhelést kapott, pedig az autó mind oldal, mind pedig függönylégzsákokkal fel van szerelve, ráadásul gond nélkül kinyíltak a lufik. Az oldalütközést száz százalékos eredménnyel zárta a nagymacska.

Az előbb említett hiányosságok mellett még az ostorcsapásos nyaksérülés elleni védelemben sem brillírozott a JAG: a fejtámlák nem dolgoztak megfelelően, az ülésben helyet foglaló bábu nyakán pedig közepes terhelést regisztráltak a műszerek. A gyermek-, és gyalogosvédelem terén szintén átlagos képességekkel rendelkezett a nagy Jaguar, de az aktív biztonságban egészen korrekt, 71 százalékos értékelést kapott.

A Jaguarnál egyébként azonnal reagáltak a helyzetre: az illetékesek egyrészt nem értették az XF viszonylag gyenge szereplését, ugyanis állították, hogy a gyártó belső tesztjein kiemelkedően magas védelmet mutatott a típus, másrészt pedig a vezérigazgató megígérte, hogy nagyon komolyan veszik az észrevételeket, és a 2012-ben érkező frissített modellben kijavítják az összes hiányosságot, előre borítékolva az autótól elvárható ötcsillagos minősítést.