Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A MINI még a mai napig képes arra, hogy megdobogtassa az emberiség egy rétegének szívét, azokét, akik rajonganak a jellegzetes formájú, kistermetű drágaságért.

A jelen sikerei azonban nem jelentenek garanciát a jövőre nézve, így már készülnek a tervek a MINI következő generációjának megalkotásához. Most Neal Steinhoff, a Müncheni Egyetem Alkalmazott Tudományok részlegének formatervezője jelentette meg saját vizualizációját, mely projektet egyszerűen csak Core-nak, azaz magnak nevezett el.

A tanulmány célja nem más, mint hogy ésszerű valóságot teremtsen a használhatóságnak, a vezetési élvezetnek és a személyre-szabhatóság lehetőségének egyaránt. Steinhoff úr koncepciója ugyanazokkal a méretekkel rendelkezik, mint a jelenlegi R56 kódnéven futó klasszikus keménytetős MINI, így például a két modell tengelytávja is megegyezik.

A Core megálmodója azt reméli, hogy az autó markánsan lejtő tetővonalával, első légbeömlőkbe integrált ködlámpáival, valamint méretes hátsó diffúzorával atletikusabb mozgásra bírható, valamint mokányabb és agresszívabb kinézetével még az eddigieknél is több érdeklődőt vonz majd maga köré.