Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Daimler és a Renault-Nissan 2010-vel kezdődő együttműködésének csak a napokban lett a nagyközönség számára is látható eredménye, hiszen bemutatkozott a Mercedes-Benz Citan elnevezésű haszon-, és személygépjárműve, ami ezúttal nagyrészt a franciák eredményességét dicséri.

A típus ugyanis közelebbi rokonságban van a Renault Kangoo-val, semmint bármely Mercedes modellel, s az összeszerelés is a franciaországi Maubeuge városában folyik majd. Ettől függetlenül az újdonság magára tudta venni a márka stílusjegyeit, így alaposan szemlélődve egyes vonásai kapcsán az SLK-ra, vagy éppen a friss A-osztályra is asszociálhatnánk.

Lesz miből válogatni - az ötszemlyes modell a leghosszabb változatra épül

City+Titan=Citan - galériaAz elsőkerékhajtású Citan rögtön háromféle karosszériával is kereskedelmi forgalomba kerül (3.94; 4.32; és 4.71 m), miközben személyautós változata Mixto néven debütál.

A motorpalettán alig két erőforrás szerepel, így dízelfronton a 75, illetve a 110 lóerős teljesítmény közötti intervallumot lefedő blokk dominálhat, miközben a benzinesek pártolói egy 114 lovas egységre voksolhatnak. A Mercedes BlueEFFICIENCY fantázianevű technológiája persze már start-stop rendszerrel is felvértezi az autót, s ez a funkció a benzines modelleket minden esetben gazdagítja, ám az öngyulladós változatok kapcsán az opciós tételek sorát gyarapítja.

Ritka a puritán Mercedes, de a Citan munkára termett

A Kangoo ihlette utastérben teljes lehet a biztonság, hiszen az elektronikus menetstabilizáló immáron az aktuális terhelést is figyelembe veszi a szabályozási feladatvégzés közben. A motorváltozattól függően öt-, illetve hatfokozatú manuális váltóval szerelt újdonság még ez év vége előtt az európai kereskedésekbe kerül.