Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Műkedvelő olvasóink bizonyára emlékeznek arra a különleges GTA Spanóra, amely tavaly tavasszal Valenciában mutatkozott be a nagyközönség előtt. Ennek ellenére az autó második debütálásán esett túl nemrégiben a 2010-es Top Marques Monaco kiállításon, hiszen egy új erőforrással bővült a motorpaletta.

840 lóerő van a képen elrejtve - galériaAz eddigi verzió szerint a négykerekű szívét, s lelkét biztosító, 8,3 literes, kompresszoros, V10-es motor 780 lóerős teljesítmény leadása mellett 920 Newtonméternyi nyomaték produkálására volt képes. A helyzet változott, a GTA Motors legújabb gyöngyszeme ugyanis immár bioetanollal üzemelő hajtással is elérhető lesz, mely rendszer teljesítménye 840 lóerőben maximalizálódik a spanyol gyártó ígéretei szerint. Mindkét egységhez háromféle váltó párosítható: teljesen automata, szekvenciális (váltófülek a kormány mögött), illetve hagyományos, H-kulisszás kézi szerkezet. A gázpedál inzultálásával az erőt a hátsó kerekek felé lehet küldeni; a megfelelő úttartásért az elöl 19, hátul 20 colos kerekek felelnek. A kellő lassulásról az AP Racingtől származó hatdugattyús, karbon-kerámia féktárcsák gondoskodnak; a felfüggesztés pedig elektronikusan, egy 8 cm-es tartományban állítható, mellyel sikeresen küzdhetjük le a városi, esetenként nem éppen tükörsima utak által jelentett akadályokat.

A Spano egyik érdekessége, hogy olyan könnyű és méregdrága anyagokból építkezik, mint például a szénszál, a titánium vagy a kevlár, így a jármű „magját” képező „utas cella” tömege csupán 56 kg, a súlycsökkentésnek köszönhetően (a hatalmas méretű motorok ellenére) pedig az autó össztömege nem haladja meg az 1350 kilogrammot. A óriási teljesítménynek hála az egyedülálló alkotás 2,9 másodperc alatt képes abszolválni a százas sprintet, végsebessége pedig meghaladja a 350 km/órát is.

A GTA Spano többek között rendelkezik üvegtetővel, tolatókamerával és távirányítású csomagtartó nyitással egyaránt. A hasznos kütyükből sincs hiány az autó belsejében, hiszen találhatunk személyre szabható LCD-s műszerfalat, iPod csatlakozós multimédiás rendszert, valamint navigációt is. A gyártó megerősítette a hírt, miszerint a Spano mindössze 99 darabszámból álló szériában készül, melynek mindegyik példánya körülbelül 134 millió forinttól vihető majd haza.