
Bár a Hungaroring régen várt felújítása elkezdődött, most hétvégén mégsem a munkagépek motorja bőg majd fel Mogyoródon. A már-már „szokásos” szezonindító Laptiming kupa invitálja a nézőket egy benzingőzős, zajos évkezdeti összejövetelre.
A felhozatal idén is nagyon színvonalas lesz, érdemes tehát kilátogatni az érdeklődőknek. A Renault Twingo kupa, a Suzuki Swift kupa mellett nagyobb kategóriák is érkeznek. A TCR Eastern Europe több mint húsz túraautóból álló versengésében is érdekes csaták várhatók, de az igazi csemege a GT autók mezőnye lesz. Nagy köbcentiből, sokhengeres motorokból és valódi hangorkánból nem lesz hiány, amikor a Mercedes, BMW és Lamborghini GT3-as autók elrajtolnak majd a kora esti hosszútávú futamon. Az ínyencek még V12-es Aston Martint és LMP3-as Ligier versenyautót is láthatnak majd a mezőnyben, utóbbi a Hungaroringen nem mindennapos látvány és az ötliteres V8-as motorjának a hangja is emlékezetes marad.

A lelátók most nem lesznek megnyitva a közönség előtt, az eseményeket a „sűrűjéből”, azaz a garázsok tetejéről szemlélhetjük majd és egészen a versenyautók közelébe is eljuthatunk a paddockban sétálva.

Unatkozni nem fogunk, szombat reggel 8 órától már kezdődnek az időmérők, délutántól pedig a futamok. A közép-európai ESET V4 kupa mellett az osztrák Touring Car Masters sorozat is érkezik.

A rendezvényre a belépő ára 2500 Ft/fő és kísérő felnőtt mellett a 12 év alatti gyerekeknek ingyenes. Az Autó Pult ott lesz idén is, beszámolóval készülünk majd.
