Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Maybachot vennénk, de túl nagy a család? Már házon belül is van megoldás, ráadásul az irigykedő tekintetekből is kevesebb jut. A Mercedes-Benz E-osztály alapjaiból ugyanis a Binz hatajtós óriáslimuzint kreált, amely hét utas számára nyújt bőséges teret, ráadásképp pedig 6 méternél rövidebb hossza révén még épp hogy városban is elmanőverezhető.

Heten férnek el a leghosszabb E-osztálybanAzért így sem kell lebecsülni az eredeti verziónál 1100 milliméterrel hosszabb járművet, hiszen amellett, hogy a három sorba helyezett üléseken a család vagy a konferencia legtöbb tagja helyet foglalhat, az üléseket össze is fordíthatjuk, tökéletes tárgyaló-, vagy éppen szórakozóhelyet teremtve. Bár árakról nem beszél a gyártó, kissé viccesnek tartjuk, hogy a merevítések és a nyújtás miatt úgy 2,5 tonnára hízott járművet nem csupán a 388 lóerős 5,5 literes V8-as, de a kissé szerényebb teljesítményű (292 lóerős) 3,5 literes V6-os, sőt - és most kapaszkodjanak meg – a 250 CDI néven ismert 204 lóerős, 2,2 literes turbódízel is mozgathatja.

Bár népszerű autó biztosan nem lesz a Mercedes-Binz E-osztály, néhány jómódú üzletember biztosan örül majd neki, emellett pedig igazán üde színfoltja az autós világ eme kis szeletének.