
Bár még csak Vauxhall jelvénnyel az orrán, de a konfigurátoros lebukást követően megjelentek az első képek is a másodjára alaposabban ráncfelvarrott Opel Corsáról.
Hátulról kevésbé tűnik fel a kozmetikázásBár első ránézésre nem feltétlenül egyértelmű, de az autó sokat változott, rokonságba lépve a Meriva második generációjával. A jelenlegi modellel kontrasztba állítva leginkább az első lökhárító vízszintes helyett a függőleges irányultságú légbeömlői tűnhetnek fel, de a fekete betéteket kapó fényszórók, a nappali menetfény és a hűtőrács eltérő tagolása is árulkodó lehet. Hátul már csak a modernebb lámpatestek lehetnek árulkodóak.
A négyéves modell belterének legnagyobb változásáért szolgálhat az új feláras ötcolos érintőképernyő, melyen a már megszokott funkciókat (navigáció, audiorendszer, Bluetooth csatlakozás, stb.) vezérelhetjük. A lemezek alatt ezúttal nincs változás, vagyis a tavalyi frissítéskor bemutatott módosított futómű, és kormánymű marad.

Rossz hír, hogy az árak drágulni fognak, ám öröm az ürömben, hogy csupán néhány ezer forintos emelkedésről lesz szó. Új erőforrásról nem szól a közlemény, bár mi szívesen látnánk az 1,4 literes turbómotor 120 és/vagy 140 lóerős verzióját a Corsa motorházában. Jelentkezünk nyomban, amint új információk látnak napvilágot a modellről.

