
Az Egyesült Államokból már sok, európai szemmel szinte röhejesnek tűnő pereskedésről hallottunk, melyek sokszor eredményre is vezettek – ez pedig a fogyasztók talán túlzott védelmét célként kitűző jogszabályoknak köszönhetők. Vannak azonban olyanok is, amelyek mögött azért látjuk a rációt, és akár ránk is hatással lehetnek. Ilyen lehet ez a mostani kereset is, amelyet Kaliforniában adtak be a BMW ellen, mégpedig a bajorok autóiban – egészen konkrétan az X7-ben, de más modelleket is érinthet a probléma – található, hibásan kialakított pohártartók okán.
A per indíttatása persze azért ismét furcsa lehet, hiszen az egész onnan indul ki, hogy mi történik, ha kiömlik a tartóba helyezett pohárból – vagy egyéb folyadék szállítására szolgáló tárgyból – annak tartalma. Lehet, hogy csak én nem vagyok eléggé felhasználó-központú, de valahogy úgy vagyok vele, hogy ne ömöljön ki semmi az autóban, hiszen kárt okozhat.
Gondot okozhat, ha kilöttyen a folyadék
Mint kiderült, valóban kárt okoz, ugyanis több esetben is előfordult Amerikában, hogy a kilöttyenő – itt fontos ezt kiemelni, ugyanis az elmondások szerint valóban nem nagy mennyiségről van szó, nem ömlött ki a pohár teljes tartalma, csak kilöttyent belőle egy kisebb adag folyadék – üdítő leálláshoz vezető hibát okozhat. Ennek oka pedig az, hogy a pohártartó közel van a váltó-előválasztóhoz, és amennyiben arrafelé löttyen a folyadék, ott valami beázhat és egészen konkrétan letilthat az autó, így trélert szükségessé téve.
A hiba pedig a légzsákvezérlőben léphet fel, ami éppen oda van elhelyezve a borítás alá. Ez pedig természetesen nem játék, amit az amerikai jogászok rögtön ki is használtak. Bár sokkal inkább az verte ki a biztosítékot a felhasználókban, hogy az egymillió forintot is meghaladó szervizköltséget nem számolták el garanciális javításként, hanem a tulajdonosoknak kellett kifizetniük.
Nem csak az X7-et érintheti a hiba - ebből a szempontból fontos lehet rávilágítani
Ez pedig azért jelent gondot, mert a jogászok szerint ez egy tervezési hiba, és a gyártóknak a pohártartók környékén számolniuk kellett volna a kilöttyenő folyadékkal – ezzel pedig nehéz vitatkozni. Mindenesetre mi azért nem hibáztatnánk rögtön a BMW-t, de ez egy tanulságos ügy lehet az autógyártók számára, hogy odafigyeljenek erre a jövőben.
