Az Audi mostanság rettentően komolyan veszi sportmodelljeit, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a biztató tény, hogy a Quattro szellemiségét is feltámasztják. Mi a titkuk? Ami már a ’80-as években is a márka zsenialitását jellemezte: az öt henger pompás duruzsolása, melyet immáron az RS3 is magának tudhat. Az RS3 fő attrakciója tehát a turbótöltővel 1,2 bar töltőnyomással lélegeztetett, TT RS-ből származó 2,5 literes öthengeres erőforrás lesz 340 lóerővel és 450 Nm-es csúcsnyomatékkal, mely szinte a teljes fordulatszám-tartományban, pontosabban 1600 és 5300 percenkénti fordulat közt rendelkezésre áll.
A motorhoz nem meglepő módon a VW konszern zseniális duplakuplungos váltószerkezete (S-tronic) kapcsolódik hét sebességfokozattal, kétféle automata és egy manuális móddal, de természetesen - akár csak a TT RS esetében - kézi váltó is elérhető a modellhez.
Újjáéled az öt henger legendája - galériaBár az autó tömege révén nem nevezhető épp sovány versenyzőnek, ennek ellenére az 1575 kg-ra mázsált Audi 4,6 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s tempót. A remek értékben jelentős szerepe van az összkerékhajtásnak is, amely segít a hathatós elindulásban - cserébe nagyobb sebességnél kell majd kompromisszumot kötnünk vele. Ennek ellenére a gyorsulási adat páratlan; még a BMW M3-at is felülmúlja, nem hogy a hamarosan érkező legnagyobb konkurenst, az 1 M Coupét. A valós végsebességről sajnos nem szolgálhatunk információval, ugyanis az elektronika a szokásos 250 km/h- sebességnél megálljt parancsol a gyorsulásnak, de enélkül a 280 km/h nem okozhat problémát. Az ingolstadtiak büszkék rá, hogy az öt henger, a 2,5 literes lökettérfogat és a turbó ellenére alacsonyan tudták tartani a fogyasztást; a gyáriak állítása szerint 100 km megtételéhez 9,1 liter benzin is elégnek bizonyulhat, ám ez az eset nyilván akkor áll csak elő, ha nagyon finoman bánunk a gázpedállal, ami - valljuk be - egy gurgulázó öthengerest dirigálva igen nehéz feladat. Ezzel összefüggésben a károsanyag-kibocsátás sem vészes, a 340 lóból álló ménes 212 g CO2-t prüszköl ki egy kilométer megtétele alatt.
Kívülről viszont inkább a márka konszolidált hagyományait olvashatjuk le az RS3 formajegyeink is: a felniken túl szolidan agresszív lökhárítók, szélesített kerékjáratok, masszívabb légbeömlők, diffúzorra hajazó hátsó traktus, két oldalt kivezetett kipufogó és visszafogott hátsó légterelő különböztetik meg egy mezei A3-astól, és jelzik csendben, hogy kemény ellenféllel akasztottuk össze bajszunk. Az utastér is inkább a a szolid sportosság jegyében fogant, lecsapott karimájú sportkormány, sportülések, ízléses fekete bőrkárpit és vörös varrás teremti meg a hangulatot odabenn.
A futómű és a ék is ott van a szeren - galériaPersze nem merül ki ennyiben az RS3 tudása. A futóművet is átdolgozták a németek, első lépésben elöl és hátul is növekedett a nyomtáv (42 illetve 22 mm-rel), a komolyabb tempójú kanyarvételben pedig a 25 milliméterrel leültetett felfüggesztés, illetve a keményebb karakterisztikájú spirálrugók és lengéscsillapítók játszanak szerepet. A kerekek sem épp hétköznapi méretűek, a látványos 19 colos könnyűfém felniken eddig még nem is nagyon látott eltérések uralkodnak: elöl 235/35-ös, hátul 225/35-ös gumik feszülnek. A felnik szériában részben polírozva érkeznek, ám opcionálisan kérhető, hogy fekete fényezéssel és piros karimával még különlegesebb elemei legyenek az újdonsült RS3-nak.
A combos teljesítmény mit sem ér komoly fékrendszer nélkül, ennek megfelelően az Audinál gondoskodtak róla, hogy az RS3 bármilyen szituációban biztos lassulást produkáljon. Elöl 370, hátul 310 mm-es belső hűtésű tárcsák várják büszkén, hogy a négydugattyús rendszer megszorongassa őket. A stabilitás megtartását a magabiztos fékek mellett ESP rendszer segíti, mely a vezető kénye-kedve szerint Sport módba kapcsolható, esetlegesen teljesen ki is iktatható.
Reszkessetek, jövök! - galériaAz RS3 csak és kizárólag ötajtós karosszériaváltozatban lesz elérhető, ráadásul az európai szállítások már 2011 első felében megindulhatnak. Számunkra a legörömtelibb tény az RS3 sztorijában, hogy hazánkban, pontosabban Győrött szerlik majd össze a felpaprikázott A3-ast, a TT kupé és roadster, illetve az A3 kabrió változatok mellett. Szintén jó hír, hogy már az autó németországi alapára is ismeretes, melyből a hazai árazásra is lehet következtetni. Amennyiben RS3-ast szeretnénk garázsunkban tudni, körülbelül 16 millió forintot kell letennünk az asztalra, ennyibe kerül ugyanis az alapkivitel, további extrákkal azonban természetesen könnyedén feljebb srófolható a vételár végösszege. Ezzel az Audi előnyben lesz a hírek szerint hasonló áron érkező, ám nagyobb lökettérfogata miatt közel 1,5 millió forinttal kövérebb regisztrációs adóteherrel súlytott BMW 1 M Coupéval szemben.
További ellenfeleket a klasszikus értelemben vett sportkompakt mezőny kínálhat - igaz elsőkerékhajtással. Teljesítményben a Ford Focus RS500 a maga 350 lóerejével bátran felveszi a versenyt az Audival - csak sajnos már mind egy szálig elkelt. A 300 lóerő körüli teljesítmény nyújtó Renault Mégane RS-re, és Opel Astra OPC-re még várnunk kell, így a modell szadon szedheti majd áldozatait az utakon.





