Mark Racop alig töltötte be első életévét, amikor 1966-ban a Batman sorozat debütált a televízióban. Valószínűleg sem ő, sem családja nem sejtette, hogy ez az esemény később mindannyiuk életében meghatározóvá válik. Pedig a hétköznapok hőse már 17 éves korában megépítette magának vágyai netovábbját, a denevérember járművének pontos mását. Mark azonban még itt sem tette le a lantot és később megalapította Fiberglass Freaks elnevezésű vállalkozását, mely kifejezetten az említett Batmobil másolatainak, replikáinak előállítására specializálódott.
A tulajdonos elmondása szerint több mint 5000 fotó és 120 epizódnyi videofelvétel volt segítségére abban, hogy a végeredmény a legapróbb részletekig megfeleljen az eredeti példánynak. A munka olyannyira jól sikerült, hogy napjainkra a közúti használatra 100 százalékig alkalmas Batmobil gyártására a jogtulajdonos D.C. Comics is áldását adta.
Hétköznapi környezetben különös látványt nyújt a Batmobil
A különlegesség birtoklása természetesen nem olcsó mulatság, hiszen egy-egy példányért 150.000 dollárt, átszámítva nagyjából 31 millió forintot is elkérnek. A vállalkozás ügyfelei jellemzően azon 40-es és 50-es éveikben járó, időközben felnövekedett generáció tagjai közül kerülnek ki, akik gyermekkorukban csillogó szemmel ültek nap mint nap a televízió előtt, ám ma már megtehetik, hogy maguk is egy igazi 1966-os Batmobil volánját tekergessék. Sokan közülük akár a mindennapok során is vezetik az autót, míg mások gyűjteményük részének tekintik és kiállításokon mutogatják, vagy éppen karitatív célokra használják büszkeségüket.

Európában nem neveznénk "kicsinek" - galériaAz autó donorjául egy 1970-es évjáratú Lincoln Town Car szolgál, melynek motorházteteje alatt a General Motors közkedvelt 350-es (5,7 literes) motorja teljesít szolgálatot. A V8-as Small Block maximális, 290 lóerős teljesítményét 5100-as percenkénti főtengelyfordulaton fejti ki, ám a ménes számosságának a beszállító felkészültségének köszönhetően szinte csak a képzelet és a pénztárca szabhat határt. Az autó megjelenésén még a legnagyobb ínyencek sem találhatnak fogást és a másolaton szinte minden funkció megtalálható, amit Batman valaha is igénybe venne. Még a show-elemként szolgáló utánégető sem maradhatott el, ami a piros lámpáknál lángokat szórva bizonyára hatalmas feltűnést kelthet a járókelők körében. Az 1966-os csoda másolatát a soha fel nem növő, vállalkozó kedvű rajongók maguk is megépíthetik, hiszen az említett vállalkozás maradéktalanul képes őket alkatrészekkel ellátni. Hazánkban már csak a korábban említett nehézségek miatti forgalomba helyezéssel lehetnek problémák...
Minden részlet a helyén van. Még szalonnát is süthetünk