Azok után, hogy a Mercedes-Benz végre minden, talán nem is létező rést betömött a modellpalettáján, most elkezdi leépíteni a típuskínálatot. Ennek persze több oka is lehet, a gazdaságosságtól az elektromos jövő beköszöntéig, de annyi bizonyos, hogy a következő generációra megszűnő kompaktok után most újabb típusok búcsújáról hallani.

A modellpaletta megkurtítását ugyan elismerik a csillagosok, de pontos számokat hivatalosan nem árultak el. Állítólagos belső információk szerint azonban a több mint 30 típusból kevesebb mint 15 marad csak meg hosszabb távon, ami igen komoly vágást jelent. A kompaktok közül több is búcsúzik, mint a B-osztály vagy éppen a már jó pár generációt megélt A-osztály.

Az A és a B-osztály is búcsúzik

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis az S-osztály kipé és kabrió verziói után a C-osztály és az E-osztály háromajtós kivitelei is eltűnnek a kínálatból – igaz, ők legalább CLE néven kapnak egy közös utódot. Úgy tűnik, hogy hiába volt egy időben nagy divat a négyajtós kupé, a CLS sem húzza majd tovább, ahogyan a négyajtós AMG GT is csak egy generációt él majd meg.

Noha a közvetlen utódok tekintetében egyelőre „csak” a fent említett típusoktól kell majd búcsúznunk, nem áll majd meg itt a csillagos gyártó, ugyanis 2028-ra a C-osztály, 2030-ra pedig az E-osztály kombi kivitele is eltűnhet a kínálatból, és a GLE valamint a GLC kupésított változatai is utolsó generációjukba léphetnek a következő váltásnál – akárcsak a CLA Shooting Brake, ami 2025-ben még generációt vált, de utána szintén leköszön majd. Persze mondhatnánk, hogy 2030-ig sok víz lefolyik még a Dunán, de az autóiparban az ilyen súlyú döntéseket nem lehet csak úgy megváltoztatni, hiszen egy-egy modell fejlesztése éveket vesz igénybe.

A C és E-osztály kupé és kabrió egy közös utódot kap majd CLE néven

Lesznek azért újdonságok is, de főleg a magasabb kategóriákban – amelyektől érthető módon több pénzt remélnek a csillagosok. 2026-ban jöhet a GLG (hogy ez a G-osztály utódja lesz-e, vagy mellé érkezik modernebb alternatívaként, azt nem tudni), illetve érkezhet a Maybach SL, és egy Maybach V-osztályt is emlegettek a Mercedes kapcsán. A korábban már bejelentett Mythos szériához pedig az SL alapjait használó roadster és egy G-osztályra épülő exkluzív pickup csatlakozhat – de ezek valószínűleg igen limitált számban készülnek majd.

Mindeközben természetesen gőzerővel halad majd a márka a teljes elektromos átállás felé. Kíváncsian várjuk, hogy milyen jövő elé néz a Mercedes-Benz, hiszen a korábban tesztre fogott EQS, amely az S-osztály villanyos alternatívája szeretne lenni, nem igazán győzött meg minket arról, hogy jó irányba haladnak a csillagosok.