Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Alfa Romeo a sportosságáról, érzelmességéről is ismert, épp ezért mindig is volt egy-két ízléses kupé az aktuális kínálatában. Jelenleg a 156 alapjaira épített GT-t már nem forgalmazzák, a Brera pedig inkább a „nagyobbak” közé tartozik. Ezt a lyukat tömik majd be az olaszok a nemrég debütált Giulietta alapjára épülő kupéval. Az újdonság nevének kiválasztásakor gondoltak a tradíciókra is, ezért kapta a kupé a Giulietta Sprint nevet. 1954-ben jelent már meg ugyanezen a néven kupéváltozat, később a Sprint nevet önállóan is használták sportos kis Alfákhoz. A képek alapján az autó abszolút ígéretesnek tűnik, a Giulietta stíluselemeit ugyanis remekül lehet sportosabbra húzni. A modell orrának kifejezetten jól áll ez a karosszériavariáns, az arányok pedig kellemesek a szemnek.

A ferdehátú modell csúcsváltozatába az 1,8-as TBi közvetlen befecskendezéses turbómotort építik, amely 235 lóerejével és 340 Nm-es csúcsnyomatékával meggyőzően teljesít. Valószínűleg ez az erőforrás fogja majd a kupéban is a maximumot jelenteni. Alapmotorként az 1400 köbcentis 120 lóerős négyhengeres, illetve a hasonló lökettérfogatú MultiAir technológiával ellátott 170 lovas benzinesek lesznek még kaphatóak a Sprinthez. Dízeles ágon az 1,6-os 105 lőerős, valamint a 2,0 literes 170 lóerős olajkályha jelenti majd a választási lehetőséget.

Az árakról még nincsenek hírek, ám valószínűsíthetően a modellt a Giulietta fölé lövik majd be.