Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Alfa Romeo a Chryslerrel karöltve két új hobbiterepjáró megépítését is fontolgatja. Az ok igen egyszerű, hiszen a vásárlóközönség egyre erősebben hajlik a kategória felé, míg az olasz gyárnak nincs hasonló típusa a kínálatban. A megvalósításhoz az eszközök tulajdonképpen rendelkezésre állnak , hiszen míg a két crossover közül a kisebbik a Giulietta platformjára épülne, addig a nagyobbik a Jeep Cherokee-t venné alapul. Utóbbi döntésen az olasz autók iránt elkötelezett rajongók bizonyára megdöbbennek, de a háttérben nehéz döntések húzódnak, s a munkahelyek megőrzése, valamint a piaci terjeszkedés sürgető igénye fontos érv a kompromisszumok meghozatala mellett.

Történelmi lépés előtt áll az Alfa Romeo - galériaSergio Marchionne - aki mind a Fiat, mind a Chrysler-csoport irányításáért felelős - elmondta, hogy Európában a 2009-es év során értékesített Alfák darabszáma 100.000 példányra csökkent, és ezzel a testvérmárka Lanciát is sikerült alulmúlniuk. Az optimista becslések szerint az új stratégiával sikerülne 2014-re az eladásokat mintegy 260 százalékkal 350.000 egységre növelni. Ez a nemes célkitűzés persze csak abban az esetben valósul meg, amennyiben az Alfa sikeresen fejleszti tovább modellpalettáját. A vezető szerepet az említett szabadidő-autók kapnák meg, melyek várhatóan 2012-re, illetve 2014-re kerülhetnek sorozatgyártásra. Marchionne elhatározta, hogy az egyetlen platformra épített autók számát 205.000-ről 800.000-re emeli, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az egyes típus variánsok átlagos 3,5-es szorzója 7,6-re emelkedik, miközben a gyártásban lévő alvázak száma nyolcról négyre csökken.

A belső körökben C-SUV (lehetséges típuselnevezés CXover) és D-SUV (DXover) néven emlegetik az érkező modelleket, melyek megjelenésükben a Fiat Adventure Concept és az Alfa Kamal tanulmányra hasonlíthatnak leginkább. A futóművet elsősorban az utcára hangolják majd, de azért némi terepjáró képességgel is felruházzák az újoncokat. A Giulietta alapjaira épülő kistestvér mintegy 30 cm-rel lesz rövidebb a D-SUV-nál, melynek túlnyúlásai egyben nagyobb rakodóteret is garantálnak majd. A C-SUV hajtáslánca az olaszok Q4 elnevezésű rendszerét örököli, melyhez a benzinesek közül a 115 lóerős, 1,6 literes, az 1,8 literes 140 lóerős, vagy az 1,8 literes 200 lóerős közvetlen-befecskendezéses motort társíthatják. A dízelek frontján az 1,6-os 120 lovas, valamint a kétliteres 140 és 170 lóerős egységek állhatnak majd rendelkezésre, melyek közül mindegyik a Mulitjet-II technológiát alkalmazza. A fejlesztési fázisban lévő (C 635 TCT) váltómű nemcsak a négykerékhajtással, de egy esetleges hibrid rendszerrel is kompatibilis lesz.

A Jeep Cherokee technikai repertoárjából is merítő DXover számára a Fiat két új hathengeres dízelmotor fejlesztését is kilátásba helyezte. Egyikük 2,8 literes 197 lóerővel, míg a másik háromliteres 225 lóerős teljesítménnyel. A benzines választék csúcsán a korábban említett Multi-Air technikával felvértezett V6-os Chrysler motor áll majd, melynek hengerűrtartalmát az Alfákban 3,3 literre korlátozzák, így teljesítménye 273 lóerő lesz. S, hogy "újfiúként" mennyire nem lesz könnyű dolga az olaszoknak a kategóriában való térnyerésre? Erről hamarosan megjelenő összehasonlító tesztünkben bővebben is olvashatnak.