Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Nem hiába mondogatjuk, hogy az abroncs az autó egyik legfontosabb alkatrésze: végre valaki felfigyelt erre, és holmi mellékszereplés helyett legújabb filmjének főszerepét adta neki.

A Rubber névre hallgató film hőse ugyanis egy látszólag teljesen átlagos, sőt abból sem a legszebb, gumiabroncs, amely – most kapaszkodjanak meg – gonosz, ádáz teremtés, lévén, hogy pszichokinetikus erejével képes az emberek fejének felrobbantására. Az egészben a csavar, hogy a film nem holmi bohózat, Quentin Dupieux munkája ugyanis még Cannes-ba is eljutott.

Tehát King gyilkos autója után már az egyes részegységek is öldösnek; már most várjuk a folytatást, amiben egy turbófeltöltő és egy darabka Alcantara kárpit alkot elpusztíthatatlan párost. Szóval nézzék csak meg bátran az ízelítőt, és gondoljanak eztán másképp abroncsukra: