
Már korábban is volt alkalmunk egetverően magas gyorshajtási bírságokról hírt adni, de a mostani eset mégis kirívó olyan tekintetben, hogy a vétkesek ezúttal kénytelenek voltak az autóiktól is megválni. Történt ugyanis, hogy két sebességfanatikus a kanadai Seymour hegy szerpentinjén kergetőzött egy Ferrari 430 Scuderia és egy BMW M6 volánja mögött, miközben megfeledkezvén magukról a 60 km/órás övezetben több mint 200 km/órával hajtottak. Az említett sportautókban ülve ez talán nem is tűnik száguldásnak, azonban a helyi hatóság emberei érthető módon egész más állásponton vannak, sőt egy 2006-ban ratifikált jogszabály értelmében le is foglalták és értékesítették is az olasz és a német ipar büszkeségeit.
A BMW tulajdonosa is súlyos milliókat fizet vétségéért
A Ferrarit a helyi kereskedői hálózat egyik tagja vásárolta meg, mintegy 50,5 millió forintnak megfelelő dollárért, melyből 21,5 millió a rendőrség markát üti, míg 30%-ot a tulajdonos kap vissza, s a maradék összeg a tartomány kasszáját gazdagítja. A BMW sofőrje sem jár jobban, az ő autóját ugyanis egy aukciós oldalon hirdették meg (www.bcauction.ca), s a végösszegből ő szintén 30%-ot kap majd, míg a maradék 70% ugyancsak a helyiek kezét üti.
„A mi törvényeink jelenleg lehetővé teszik számunkra, hogy elkobozzuk a javíthatatlan sofőrök autóit, mielőtt még kárt tennének magukban, vagy másokban, hiszen ők tanúbizonyságát adták annak, hogy nem tisztelik a biztonság eszményeit” – nyilatkozta a helyi hatóság embere.
Mindenre megvan a megfelelő hely és idő, de általában forgalommentes övezetben
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a nyugat-kanadai Brit Kolumbia területe akkora, mint Németország, Franciaország, Hollandia, Ausztria és Belgium együttvéve, miközben lakosainak száma alig éri el a 4,5 milliót. A helyi adottságok a filmiparnak köszönhetően talán jól ismertek, de abban megegyezhetünk, hogy a Sziklás-hegység kanyargós, fenyőkkel szegélyezett útjai talán a világ legszebb és legideálisabb, élményautózásra teremtett helyszínei. A két sofőr a fentiek tükrében találhatott volna magának jobb helyet is a játszadozásra, mint a 60 km/órás övezet, hiszen a kihalt vidéki utakat akkor sem lehetne ellenőrizni, ha Brit Kolumbia minden lakosa rendfenntartással foglalatoskodna.
Tessék óvatosnak lenni, ha Nyugat-Kanadába indulnak kirándulásra!
