Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár menetpróbán már megszédített minket a világ egyik leggyorsabb autójaként számon tartott Ariel Atom, a brit manufaktúra termékének tesztje rajtunk kívül álló okok miatt még várat magára. Addig is itt van minden idők legerősebb, V8-as Atomja: legóból.

Bár a Tyler Reid által készült újdonság az eredeti verzióval szemben nem teljesít 500 lóerőt, súlya még kevesebb, 500 kilogramm helyett alig több mint 500 gramm. További érdekessége a rendkívül igényes kivitelezés: a fogaskerekek ugyanis valóban működnek, mint ahogy a futómű is szorgosan csillapítja játszóterepünk hibáit.

Gyártásba a hírek szerint nem kerül a modell, pedig az eredeti V8-as Atom 35 millió forintos árának töredékéért nyújtaná a (képzeletbeli) száguldás élményét.