Pofon, vagy baráti simogatás jár-e az igyekvőknek?
Az európai autóipar helyzete egyre kényesebb, így a piaci folyamatokba való beavatkozás bizony alapos mérlegelést kíván minden felügyeleti és döntéshozói testület részéről. A nemzetközi gazdasági folyamatok persze minden régióba begyűrűztek, de a negatív hatások égigérő paszullyá cseperedve az öreg kontinensen mégis mélyebben eresztettek gyökeret.
Szerencsére a globális vállalatok a másutt elkönyvelt sikerekkel még egyensúlyi helyzetbe hozhatják a mérleg nyelvét, így tartván európai pozícióikat is, de a Fordhoz, s az Opelt a vállán cipelő General Motorshoz hasonló vállalatok kimutatásai bizony ékes bizonyítékai annak, hogy a régió általános politikai stratégiája bizony sántít valahol.
Európa szigorát másutt ellensúlyozzák a gyártók. Vajon kinek a javára billen a mérleg?
Erre a szakemberek azzal válaszolnak, hogy az irreálisan magas adóterhek bizony ellehetetlenítik a gazdaságos működést, s az itt termelt termékek versenyképességét egyaránt, ezért aztán a gyárak bezárása, s a fogyasztás rohamos csökkenése csak tovább mélyíti a válságot, növekvő munkanélküliséget, s a közigazgatási szféra bevételeinek elapadását eredményezvén. Ezekben az időkben pedig talán engedni lehetne egy kicsit a gyeplő szárán, ám az Európai Bizottság döntései inkább újabb kérdéseket vetnek fel.
A prémiumoknak nem fáj, de 'a kicsik' megérezhetikAz egyik oldalon az általános műszaki előírások szigorítása áll, ami a guminyomás-ellenőrző rendszeren, s a váltás ideális időpontjára figyelmeztető jel alkalmazásán túl számos ponton tesz kötelezővé apró, ám szélsőséges esetben annál jelentősebb költségvonzattal társuló módosításokat. Mindez persze éppen az elérhetőbb típusok esetében okozhat arányaiban is jelentős drágulást, ami bizony újfent a fogyasztás csökkenéséhez vezethet.
Az Opel Mokkához 30.000 Ft a guminyomás-ellenőrző. Vajon mindenki hajlandó áldozni rá? (Katt a tesztre!)
Mindeközben a pozitív célkitűzésű drákói szigor jóságos hatásai persze összegszerűen nehezen kifejezhetőek, de annyi leszögezhető, hogy 2020-ig a halálos balesetek számának újabb 50 százalékos redukálása igencsak utópisztikusnak tűnik. Igaz, a 2000 és 2010 közötti időszak ~30 százalékos eredményessége a törekvések megfelelőségéről tanúskodik, de objektíven mérlegelni ebben a kérdésben igencsak nehéz. Az externáliák forintosítására ugyan egyre összetettebb eljárási módszertanok épülnek, de ezek a számok csak néhány példát említve mégis könnyedén manipulálhatóak az oktatás és a gyógyászat költségeinek megítélésével, vagy éppen a közlekedés elkülönített CO2-kibocsátásának egészségre gyakorolt hatásainak elkönyvelésével.
Az autópark öregedése aligha van jótékony hatással a biztonságunkra
A közlekedésbiztonsági kérdések persze minden esetben összefüggésben vannak a forgalomsűrűséggel és a forgalomnagysággal is, amikre a gazdasági változások közvetlenül hatnak, így a baleseti statisztikák javulása sok esetben inkább lehet arányos a kereskedelem és az ipar kibocsátásának csökkenésével, mint a közúti forgalomban lassan elterjedő járműrendszerek sikerességével. Egy általánosan elfogadott elmélet szerint a baleseti kockázat arányos a sebesség negyedik hatványával is, ami persze csak a képlet egyik tényezője, de látható, hogy a mozdulatlansághoz való közeledés gyakorlatilag a baleseti számítások egyetlen olyan alappillére, amivel gyors eredményességre számíthatunk - igaz, erre sikerként hivatkozni igencsak nevetséges volna.
Vajon segélyezésre, vagy a versenyképesség alapfeltételeinek megteremtésére van-e szüksége az autóiparnak?
Mindenesetre a fizetőképességéből egyre vesztő közönséget tovább sanyargató intézkedéseket az Európai Bizottság részéről egy segélycsomag követheti, melyben az iparért és vállalkozáspolitikáért felelős alelnök egy kutatási és fejlesztési csomagon keresztül 80 milliárd euró értékben támogatná az autóipart, amitől Brüsszelben a munkahelyek megőrzését és az ágazat fellendülését várnák.
A kérdés persze csak az, hogy ez az intézkedés tud-e olyan mélyre begyűrűzni, hogy jóságos méregként irtsa ki a válság égigérő fáját, ami Európában valahogy mégiscsak sötétebb árnyékot vet, mint a fogyasztás gerjesztésére közvetlenül intézkedéseket tett régiókban.
Ami európai, azt nagyobb adóterhek sújtják, s szigorúbb szabályoknak kénytelen megfelelni.
Lehet, hogy az általános forgalmi adó, a munkavállalói járulékok, a jövedéki adóterhek, vagy éppen az iparűzési adó csökkentése, valamint a szigorú szabályozások lazítása olyan áldásos hatást fejtene ki, hogy a fogyasztás növekedésével és a multiplikátor hatások érvényesülésével az állami bevételek sem csökkennének? Talán sohasem tudjuk meg...