
A jelek szerint sokat nem tévedett az, aki a Párizsi Autószalonon még koncepcióként bemutatott új 6-ost szériaérettnek vélte. A legújabb kémfotókon ugyanis álcázatlanul, nyitott tetővel szerepel az újdonság, amely formailag szinte alig mutat fel különbséget a szalonon már látott példányhoz képest.
A jövő évben gyártásba kerülő modell továbbra is kitart a vászontető mellett, melynek köszönhetően tömege nem emelkedik meg kritikus mértékben – bár 200 kilogramm plusz súlyra így is számíthatunk a merevség biztosítása érdekében. A fotóról az is kivehető, hogy a belső tér formái nem módosulnak a tanulmányon látottakhoz képest – csupán kevésbé extravagáns kialakítást kapunk.
A nyitott verzió felszereltsége megegyezik majd a kupééval, árban pedig motorizáltságtól függően 2,5-3,5 millió forintba kerül majd a szellős utazás lehetősége, amely - tekintve a modell 20 millió feletti alapárát - közel sem hajmeresztő különbség. További részletekre a Detroiti vagy a Genfi Autószalon hajrájában derül fény, jövő év elején.

