Rögtön három új modellváltozattal bővült a Mercedes-AMG nagyteljesítményű modellpalettája, melyeknél a GLC kap főszerepet. A normál és Coupé változatban elérhető 63-as típusok 476 – utóbbi esetben pedig 510 lóerővel is elérhetőek –, és jó adag V8-as brutalitással állnak rajthoz.
Megőrizte eleganciáját is - galériaAz újdonságokat végignézve a márka ismerőit nem éri meglepetés, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének érdekesek. A szokásos AMG kezelés ezúttal a GT modelleknél bevezetett függőleges tagolású hűtőráccsal teljesedik ki, amely ebben az esetben a megszokott brutalitás mellett eleganciát is sugároz. Belül hasonlóan sportos az összhatás, és természetesen a kizárólag AMG-s részletek sem maradnak el, melyet feliratok, egyedi műszercsoport-háttér, és sportosabb kormánykerék/ülések is erősítenek. Most, hogy ezt letudtuk, jöhet a lényeg.
Ereje teljében akár 510 lóerővelA négyliteres V8-as kap főszerepet ezúttal is a lemezek alatt, amely a standard GLC 63 és GLC 63 Coupé modellekben 476 lóerőt és 650 Nm nyomatékot teljesít. Mindez a széria rajtautomatikával, a kilencsebességes duplakuplungos automataváltóval és a hátsókerékhajtásra koncentráló összkerékhajtással együtt 4 másodperces 0-100-as gyorsulásra elegendő. A kizárólag Coupé karosszériával elérhető S változat 510 lóerőt és 700 Nm nyomatékot mutat fel, melynek eredménye a 3,8 másodperces 0-100-as gyorsulás képességében manifesztálódik.
A menetdinamikát szériában állítható lengéscsillapítású háromkamrás légrugózás, valamint hátsó elektromosan vezérelt differenciálzár is fokozza, de jól jönnek a 19-21 colos kerekekre húzott sportabroncsok is. Mindezt a több fokozatban kikapcsolható menetstabilizáló segíti kiaknázni, amelyet az alaposan átdolgozott futómű-/fékrendszer ismeretében hangoltak át a gyáriak. Az egészet a kapcsolható sport kipufogórendszer fűszerezi meg hamisítatlan V8-as dallamokkal.
Az új modellek a jövő héten kezdődő New York-i Autószalonon mutatkoznak be, ezt követően várhatóan a szeptembertől lesznek elérhetőek nálunk, és nem lövünk nagyon mellé, ha 24 millió forint körüli alapárra tippelünk. A sorozatot természetesen az Edition 1 limitált széria is támogatja, amely a gazdag felszereltség mellett fekete, szürke és sárga részletekkel fokozza a hangulatot.




