Az autós műszaki problémák esetében sosem az a kérdés, hogy bekövetkeznek-e, csak az, hogy mikor. Éppen ezért fontos, hogy a legváratlanabb, előre nem látható meghibásodásokra is kész megoldással rendelkezzünk. Cikkünkben három olyan autós vészhelyzetet veszünk sorra, melyek bárkivel megeshetnek.

Pánik helyett megoldások

Anne Roe, amerikai pszichológus 1952-ben elsőként jegyezte fel Murphy törvényét, mely így szól: „ami mi el tud romlani, az el is romlik”. A szállóigévé vált, szórakoztató aforizma találóan rámutat arra, hogy bármely műszaki cikk, beleértve a személygépkocsikat és felszereléseiket, meghibásodhatnak. A következőkben három gyakori műszaki hibát és megoldásaikat mutatjuk be!

„Nem indul el az autó, hiába fordítottam el a kulcsot”

Az immobiliser, melyet magyarul indításgátlónak is neveznek, egy fontos biztonsági berendezés, mely 1995-től minden autóban az alapfelszerelés részét képezi. Az immobiliser feladata a jogos indítási kérelmek azonosítása, vagyis az autó kulcs nélküli beindításának megakadályozása. Ehhez az autókulcsba épített speciális chipet, vagyis transpondert használnak, amely indításkor jelzést küld az immovezérlőn keresztül a  motorvezérlő rendszernek. Az indításgátló hiba jelei könnyedén felismerhetőek: az autó nem indul el, a műszerfalon felvillan egy kulcs piktogram vagy a kulcs nem fordul el a zárban. De vajon mi okozhatja a problémát? 

Számtalan oka lehet annak, ha az immobiliser nem ismeri fel a kulcsot, például:

  • Az autó távirányítóból elemcsere során kiesett a chip, így képtelen a kulcs jelet küldeni a motorvezérlőnek.
  • Fizikai erőbehatás, nedvesség vagy egyéb ok miatt meghibásodott az autókulcs.
  • Nem rendeltetésszerűen működik az immovezérlő, vagy a  motorvezérlő, így hiába küld jelet a transponder, az autó mégsem indul be.

Az immobiliser kulcs tanítás házilag nem lehetséges, így muszáj szakember segítségét kérni, aki rövid időn belül képes orvosolni a hibát.

„Nem tudom kinyitni az autót a távirányítóval”

Kevés annál frusztrálóbb autós műszaki hiba van, mint amikor a távirányító nem képes kinyitni az autót. Ilyenkor általában az alábbi problémák egyike áll fenn:

  • Lemerült az elem a távirányítóban, így gyengén vagy egyáltalán nem képes rádiójeleket küldeni.
  • Meghibásodott a távirányító elektronikai egysége nedvesség, por, apró szennyeződés vagy egyéb okok miatt.
  • Kontakthibás az autó távirányító gombja, mely következtében nem küld rádiójelet.
  • Megsérült az autó zárrendszere, így bár a nyitórendszer érzékeli a rádiójelet, mégsem képes kinyitni az ajtókat.

Bár a fenti problémák más-más megoldást nyújtanak, egy a közös mindegyikben, megoldásukat érdemes szakemberre bízni. Az autókulcs programozás, kocsikulcs másolás és javítás olyan komplex műszaki feladat, melyet szinte biztos, hogy egyedül nem tudunk elvégezni.

„Nem találom a kocsikulcsot és nem tudom mitévő legyek”

Végül pedig érdemes megemlíteni az egyik leggyakoribb autós problémát: a kulcs elhagyását vagy eltörését. Ez olyan kellemetlenség, mely a legtapasztaltabb autóssal is megeshet, hisz senki sem balszerencse-álló. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen még akkor is bejuthatunk az autónkba, ha éppen nincs kéznél pótkulcs. 

Akár ajtónyitás, akár autókulcs készítés szükséges, egy biztos: a Villám Autókulcs Másolás segítségére lesz! Nincs más dolga, mint felhívni a 06301788501 telefonszámot, részletes tájékoztatást adni a problémáról és a többit rábízhatja a Villám Autókulcs Másolás profi csapatára. Szabó Dénes, sok éves professzionális tapasztalattal rendelkező autókulcs szakértő garantáltan segít a hiányzó kulcs elkészítésében és a sérülésmentes ajtónyitásban. Ráadásul Budapest területén garantált az egy órán belül kiszállás és a térítésmentes kiszállás.