Az Alpine már jó ideje belengette a kis elektromos sportmodellt, amelyről már több ízben kaptunk tanulmányautó formájában egy kis ízelítőt. A valóság pedig ezúttal ütött be, amiben a legjobb, hogy az ígértekhez ragaszkodva megmaradtak a koncepció tetszetős jegyei. Az A290 GT egy nagy dobás az Alpine részéről, amivel minden fronton igyekeznek felvenni a kesztyűt a konkurenciával.
Az Alpine a korábbiakban már leszögezte, hogy 2030-ig összesen 7 elektromos sportautót mutat be, amelyek közül a kis A290 GT az első, de lesz itt villanyos A110 utód és crossover is. Az A290 GT pedig nem más, mint a sokak által hamar megkedvelt, karakteres retró Renault Renault újdonság, az 5 E-Tech felpaprikázott verziója.
Karakteres retró sprotmini lett
Az alapot adó 5-ös 150 lóerős elsőkerékhajtásával szemben persze itt jóval potensebb hajtásláncot találunk, amely stílusosan a Le Mans 24 órás legendás versennyel egyidőben mutatkozott be. Az elsőkerékhajtás maradt, azonban 220 lóerős, 300 Nm-es erőforrás érkezett a lemezek alá, ami 6,4 szekundumos 0-100-at eredményez a GT Performance esetében. A sima GT "csak" 180 lovas lesz 285 Nm-rel, valamint 7,4 másodperces gyorsulással.
Az Alpine így konkrétan az elektromos MINI Cooper E és SE ellen löki a ringbe az újdonságokat, ráadásul mindkét esetben múltidéző, retró autókról van szó. Amennyire jól űzi ezt az ipart a MINI, legalább annyira ügyesen kezd bele az Alpine, hiszen már az alapot adó Renault 5 is nagy siker lett.
Az Alpine mindenütt igyekezett finomítani az alapokon
Az A290-es megörökölte az alapmodell akkumulátorcsomagját, így 52 kWh-s energiatárolóval kell gazdálkodni majd. Mindeközben az alumínium alkalmazásával és egyéb módosításokkal sikerült 1479 kg-ra letornászni a tömeget, ami fontos pont az elektromosoknál. A hatótáv a Renault 5-ös 400 km-es hatókörével szemben itt 380 km-re adódik a gyártó ígérete szerint, amivel a konkurencia előtt jár a francia újdonság. A 100 kW-os egyenáramú gyorstöltéssel 30 perc alatt megvan a 15-ről 80 %-ra való tankolás.
Megjelenés tekintetében egyértelműen a középmotoros Renault 5 Turbo jelentette az ihletet, amelyből merítve széles hátsó kerékjáratokat, izmos kiállást kapott a mini Alpine. A 19 hüvelyk átmérőjű felnikkel együtt 60 mm-rel szélesedett a nyomtáv. A kétféle vagány keréktárcsa mögött igényes fékrendszer bújik meg a négydugattyús Brembo nyergek személyében.
Az A290 esetében további karaktert ad az összképnek az X-motívum, amely a fényszórók mellett a lökhárítóba integrált nappali menetfényeken és a kerekeken is visszaköszön. Noha a modell az 5-öshöz hasonlóan ötajtós, a látványos szélesítések és a formai megoldások abszolút háromajtósnak láttatják.
Odabenn a manapság jellemző kétkijelzős műszerfalat talájuk, ám a szakemberek itt is próbálták a karakteres Alpine jegyeket a retró elemekkel vegyítve kialakítani a látványos, ízléses egyveleget. A központi érintőpanel 10,1 hüvelyk képátlójú. Az Alpine alumínium pedálokkal, illetve sportosabb váltókonzollal igyekezett fokozni a hangulatot. Aztán ott a látványos OV gomb a kormányon, ami az előzéshez nyújt egy kis plusz kakaót.
Izmos hátsó traktusa utal legjobban a nagy elődre
A 180 lovas A290 GT vagy GT Premium felszereltséggel lesz elérhető, fekete tetővel, Alpine kék féknyergekkel és prémium hifivel, valamint Nappa bőrrel. Ehhez képest a 220 lovas variáns Michelin Pilot Sport 5 gumikat kap a GT Performance csomag keretein belül, míg a GTS megkapja a Premium plusz extráit. Az 1955 darabos limitált szériás verzióval hamarosan megkezdődik a gyártás, és az első darabok már idén megérkeznek a vásárlókhoz.


